Digitália

2019.08.09. 14:32

Saját operációs rendszert jelentett be a Huawei

A kínai óriásvállalat jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon beszállítója.

MTI

A kínai Huawei Technologies mobil távközlési berendezéseket gyártó vállalat pénteken hivatalosan is bejelentette saját fejlesztésű mobil operációs rendszerét.


Richard Yu, a vállalat fogyasztói üzletágának ügyvezetője a pénteken kezdődő, három napos Huawei Developer Conference megnyitóján tartott beszédében elmondta: a vállalat által fejlesztett HarmonyOS (kínai nevén Hongmeng) a világ első, különböző eszközökön rugalmasan alkalmazható mikrokernel alapú operációs rendszere. A legelső olyan okostelefont, melyen a HarmonyOS fut, szombaton, a Honor márkaneve alatt mutatják be - közölte Yu a dél-kínai Kuangtung tartomány Tungkuan városban megrendezett éves konferencián.


A Huawei azt követően gyorsította fel saját operációs rendszerének fejlesztését, hogy májusban az amerikai kereskedelmi minisztérium feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. A rendelkezés megtiltja amerikai vállalatok számára alkatrészek, berendezések és szolgáltatások eladását a Huaweinek. A tilalom vonatkozik az amerikai Alphabet Inc. mobil operációs rendszerére, a Huawei okostelefonjait és lakossági készülékeit működtető Android OS-ra is. Washington emellett nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.


Az ügyvezető hangsúlyozta: a Huawei egyelőre továbbra is kitartana az Android mellett, hogy ezzel segítse az alkalmazás-fejlesztők munkáját, de ha a szankciók miatt elesne a Google operációs rendszerétől, bármikor kész átállni a HarmonyOSra.


A kínai óriásvállalat jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon beszállítója, mely az elmúlt nyolc évben 68-szoros növekedést produkált - mutatott rá Yu hozzátéve: ha az Egyesült Államok nem sújtotta volna szankciókkal a céget, az idén sikerült volna elérniük a világelső pozíciót.


A Huawei július végén közölte: az amerikai szankciók ellenére 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékos növekedést ért el éves összevetésben. A cég azonban nem zárta ki, hogy a Huawei előtt álló nehézségek rövid távon is befolyásolhatják a növekedési kilátásokat.


Washington egyebek mellett üzleti titkok ellopásával, valamint az Irán elleni szankciók megszegésével vádolja a kínai telekommunikációs céget, és partnereit is arra biztatja, hogy zárják ki a Huaweit saját ötödik generációs hálózataik fejlesztéséből. A Huawei az összes ellene felhozott vádat tagadja, és azokat annak tulajdonítja, hogy az Egyesült Államok saját gazdasági érdekeit szem előtt tartva igyekszik kiszorítani a kínai óriásvállalatot a piaci versenyből. Megfigyelők szerint ugyanakkor a Huawei alku tárgyát képezheti az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások során.


(Lead-képünk illusztráció: Pixabay - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!