DM

2022.03.09. 12:00

Európa jövőjéről beszélgettek

Európa jövőjéről tartottak konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának épületében kedden. A programsorozatot az Európai Unió hívta éltre annak érdekében, hogy lehetőséget teremtsen az uniós polgárok számára a döntéshozatali folyamatokba való bekapcsolódásra. Közben pedig arra sarkallja őket, hogy érveiket ütköztetve közös javaslatokkal álljanak elő az őket érintő fontos kérdésekben. 

Bördős Éva, az eseményt szervező DemNet Alapítvány igazgatója elmondta, a konferencia egy négy szinten zajló, egyéves programsorozat egyik lépcsőfoka, amelynek keretében az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízásából nyolc hazai egyetemet vont be az alapítvány az Európa jövőjéről szóló, közös gondolkodásba. A legfőbb alappillér egy online platform, a futureu.europa.eu többnyelvű weboldal, ahol bári megoszthatja ötleteit a klímaváltozástól egészen a jogállamiság témájáig. A második szinten négy európai, polgári vitacsoportot alakítottak, amelynek tagjait véletlenszerűen kiválasztott uniós állampolgárok alkották.

 

Mindegyik csoport kétszáz főből állt, akik különböző témákban mondhatták el véleményüket. A harmadik pillért plenáris ülések jelentették, amelyeken az uniós tagállamok parlamentjének és kormányának képviselői, valamint az Európai Parlament, Bizottság és Tanács képviselői osztották meg egymással gondolataikat, valamint reflektáltak a négy vitacsoport által felvetett ügyekre, ötletekre. 

Az SZTE Gazdaságtudományi Karán Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa tartott előadást abban a témában, hogyan használható fel a digitális demokrácia, technológiák az aktív állampolgárság elősegítésében. Előadását workshop követte, ahol a hallgatók megoszthatták saját gondolataikat és javaslataikat Európa jövőjére vonatkozóan. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!