Trianon 100

Száz évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a trianoni békediktátum szétszaggatta hazánkat. A nagyhatalmi döntés következtében az ezeréves Magyarország területének kétharmada, a magyarság egyharmada került idegen uralom alá. Azóta is magyarok milliói élnek a magyar államhatárokon kívül, többségük ma is jogfosztottságban. Az évfordulóhoz kapcsolódó cikkeinket ebben a dossziéban gyűjtöttük össze.

interjú / 5 hónapja
Ma újabb állomásához érkezik a trianoni diktátumról szóló megemlékezéstrilógia a Magyarságkutató Intézet szervezésében. Az Összetartozunk! – Trianon 100 című konferenciasorozat mostani előadásai a megcsonkított Magyarország sikeres talpra állását vetítik elénk.
horvát-magyar kapcsolatok / 5 hónapja
Zoran Milanovic miniszterelnöksége alatt, 2015-ben a horvát hatóságok szervezetten hordták rá a magyar határra a migránsokat.
Emléknap / 5 hónapja
A közép-európai népek egyre inkább felismerik, hogy csak összefogással, egymás segítségében bízva tudnak megkapaszkodni, és így tudnak majd a 21. század történelmi kihívásaira közösen válaszolni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára szerdán Horvátországban, a pulai haditengerészeti temetőben, az első világháborúban hősi halált halt magyar tengerészek emléknapján.
szponzorált tartalom
Akár tíz évig is velünk maradhatnak az eldobált csikkek
Empatikus magatartást kér az agrárkamara az áruházláncoktól
Vis maiornak minősül a járványhelyzet miatti akadályoztatás.
5595 új fertőzöttet azonosítottak, elhunyt 151 beteg
Jelenleg 7734 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 666-an vannak lélegeztetőgépen.
Xantus Barbara maszkot árul egy plázában, Détár Enikőnek is vitt már egyet
A színésznő nem akart otthon ülni. Inkább dolgozik, amit csak tud, hogy eltartsa a családját. Hisz abban, hogy hamar túl leszünk a járványon.
Orbán Viktor: Németország pénzt keres rajtunk
Martin Schulz a Deutschlandfunk rádióban a sajtó elnyomásával, antiszemitizmussal és haszonleséssel vádolta Magyarországot.
„Megittam mindent, ami az asztalon volt”: baleset érte a Viszkist a nagy mulatozás közben
Még össze sem költözött a Farm VIP nyolcfős csapata, hétfőn máris részt kell venniük az első közös Farm-gyűlésükön, ahol ismét távozik valaki. Így nem csoda, ha előtte felöntöttek a garatra.
Ezerre csökkent a napi fertőzések száma Csehországban
A kórházban kezelt betegek száma 4500-ra csökkent.