Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 18°C | 33°C Még több cikk.

Az alkohollal óvatosan kánikulában - A főzelékek is segíthetnek a folyadékpótlásban

Mindig legyen egy kis üveg víz a táskánkban kánikula idején, javasolják a szakemberek. Ha ezt sikerül betartani, jöhet a következő lépés: együnk elég zöldséget és gyümölcsöt, hogy elég tápanyaghoz jusson a melegtől és párától kimerült szervezetünk!
Inni, inni és inni – nincs ennél fontosabb szabály a hőségben, tanuljuk már gyerekként is. Ha felnőttekről van szó, 10 kilónként négy deci víz bevitele szükséges egy nap alatt. Egy hetvenkilós embernek tehát minimum 2-3 liter folyadékot kell meginnia egy átlagos napon. A nyári meleg azonban akár másfél-két literrel is megemelheti ezt a szükségletet, így nem árt odafigyelni a folyadékpótlás egyéb módjaira is.

Nem elég csak sokat inni

Ha nincs kánikula, a kiegyensúlyozott napi étkezés biztosítja a kellő kalória- és ásványianyag-bevitelt. Testünk só-víz háztartásának szabályozórendszere normál körülmények között tartja a szervezet egyensúlyát. A nagy melegben azonban megváltozhat az anyagcserénk, ennek köszönhetően intenzívebben működik a hőszabályzó rendszerünk. Párologtatni, izzadni kezdünk, mert a szervezet így hűti magát. Tehát nemcsak a szokott módon, de bőrön keresztül is jelentős mennyiségű folyadékot veszíthetünk. Ráadásul minél kisebbek vagyunk, testtömegünkhöz képest annál több vizet vagyunk képesek elveszíteni, vagyis a kisgyermekekre fokozottan figyelni kell nyáron.
Szomjoltásra a legmegfelelőbb a csapvíz, a napi bevitel mennyisége függ az életkortól is.
Szomjoltásra a legmegfelelőbb a csapvíz, a napi bevitel mennyisége függ az életkortól is.
 Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szerint az átlagosan ajánlott folyadékmennyiségnek csak 70-80 százaléka fedezhető ivással, a maradék 20-30 százalékot a táplálékból szedi össze a szervezet. – Nemcsak nyáron érdemes jobban odafigyelni a folyadékfogyasztásunkra, egész évben, de ahogy elkezd melegedni az idő, fokozottabban kell ügyelnünk a megfelelő folyadékbevitelre – kezdi Martonosi Adrienn, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatásának dietetikusa.
 

– Ilyenkor még több folyadékot kell fogyasztanunk, akár 3-4 litert is. Természetesen ez függ attól, hogy hol és mit dolgozunk, de egyéb tényezők is szerepet játszanak, mint például a kor, a nem, a testsúly. A táskánkban érdemes tartani egy kisüvegnyi vizet, hogy rosszullétek esetére mindig kéznél legyen. A nagy melegben kevésbé kívánjuk a főtt, meleg ételeket, így érdemesebb minél több gyümölcsöt, zöldséget fogyasztani. Akár hideg leveseket, turmixokat, salátákat is készíthetünk belőlük

– mondja.

Pótolni kell a glükózt

Kánikulában azonban előfordulhat, hogy étvágytalanok vagyunk. A táplálékkiesés és a meleg miatti fokozott folyadékveszteség ahhoz vezethet, hogy jelentősen csökken a szervezet glükóztartalma, amelyből egyébként az energiánkat nyerjük.

Tehát nem elég csak a vizet pótolni, gondoskodnunk kell a megfelelő mennyiségű glükóz beviteléről is. Utóbbi történhet akár szőlőcukor szopogatásával is, valamint kaphatók már rehidráló italok és vízben oldódó porok (ORS) is, amelyekkel szintén pótolhatjuk a kieső energia- és sóveszteséget. De előrébb jutunk azzal is, ha hideg joghurtot vagy kefirt eszünk, hiszen így jól felszívódó, fehérjében gazdag tápanyagot juttatunk a szervezetünkbe.
Martonosi Adrienn elmondja, a zöldségek és gyümölcsök jelentős folyadéktartalom mellett magas ásványianyag- és vitamintartalommal is rendelkeznek. – A lédúsabb zöldségekkel, gyümölcsökkel is tudjuk növelni a folyadékbevitelünk mennyiségét, de emellett kalóriát is viszünk be, ezért érdemes a mennyiségükre is odafigyelni – magyarázza a szakember.

Az alkohol nem segít

Szomjoltásra elsősorban a csapvizet ajánljuk, de emellett nyugodtan fogyaszthatunk ásványvizet, teát (gyümölcs, zöld, rooibos), gyümölcsökkel ízesített vizet, mondja a dietetikus. – Általában azért nem fogyasztanak vizet az emberek, mert azt mondják, nincs „íze". Így azonban könnyen kiszáradhatunk, főleg ilyen meleg, párás időben. A vízhez adhatunk mentalevelet, citromot, narancsot, erdei gyümölcsöket (eper, málna, áfonya, szeder), ribizlit, uborkát. Ha ezeket egy kicsit megtörjük, felöntjük vízzel, majd hagyjuk állni, már kész is van a házilag elkészített ízesített vizünk, ami már egészen biztosan itatni fogja magát – tanácsolja Martonosi Adrienn.
 

– Nyáron, a hétvégeken, a pihenések alatt jobban előkerülnek az alkoholos italok, koktélok. Ezek általában jobban itatják magukat, ezáltal többet is tudunk belőlük fogyasztani. A szükséges folyadékbevitelt azonban nem biztosítják, mert elég magas a kalória- és az alkoholtartalmuk is. A szeszes italoknak ráadásul a vízhajtó hatásuk is magas, ezért, ha alkoholt iszunk, érdemes folyamatosan pótolnunk a folyadékot (víz, ásványvíz, gyümölcsös víz), így nem lesz olyan nehézkes a másnap reggelünk

– fejezi be.
Zöld segítség

– A lédúsabb gyümölcsök a következők: görögdinnye, sárgadinnye, őszibarack, sárgabarack, nektarin, alma, ananász, narancs, citrom, lime, grépfrút, pomelo, gránátalma, kivi, szőlő.
– Lédús zöldségek: paradicsom, uborka, cukkini, tök, kukorica.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Növelheti a bőrfertőzések kockázatát az óceánban fürdőzés

Növelheti a bőrfertőzések kockázatát az óceánban fürdőzés
Az emberi bőr mikrobiomja fontos szerepet játszik a humán immunrendszer működésében. Tovább olvasom