Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Ha a gyerek orrára felfekszik a szemüveg, sokáig jó lesz

Rengeteg gyerekről csak az iskolában derül ki, hogy rossz a szeme, mert nem látja a táblát. Pedig számos ovisnak kellene okuláré.
Egyes, szemmel kapcsolatos betegségek akár örökletesek is lehetnek. Szerencsére már nagyon korán, születés után elvégezhető a szemvizsgálat, amelyet féléves korban újra meg kellene minden szülőnek csináltatnia. A babák látása innentől fogva rohamos fejlődésnek indul, az esetleges elváltozásokat jobb minél hamarabb kiszűrni.
Ha indokolt, már hároméves kortól kaphat szemüveget a kisgyerek. Egy ennyi idős gyerek viszont még nem igazán tud vigyázni az értékekre, nem is várható el tőle, hiszen a játék és a szórakozás, a világ megismerése az elsődleges feladata ebben a korban. Ezért jobb, ha ehhez az életvitelhez megfelelő, strapabíró eszközt kap.

A hídtávolság beállítása a legfontosabb

A gyerekek általában utálják a szemüveget. Vannak, akik azért, mert csúfolják őket miatta, másoknak meg kényelmetlen. Az elsőre nincs megoldás, a kölykök már csak ilyenek, de a második problémán egy kis odafigyeléssel könnyen változtathatunk.

– Az úgynevezett hídtávolság beállítása a legfontosabb ahhoz, hogy sokáig kényelmes és hordható legyen a szemüveg, ugyanis ezt utólag nem lehet változtatni – mondta Szabó Krisztián optometrista. – Ezt úgy ellenőrizhetjük, hogy amikor a gyerek felpróbálja a keretet, akkor az orrnyereg és a keret között nem lehet rés.
A kék fény szűrése

A mai gyerekek sokkal több időt töltenek az elektronikus kütyük előtt, ezért a szemük fokozott terhelésnek van kitéve. Főleg a kékfény-effektus tesz rosszat, mert ettől fáradékonyabbak, ráadásul az alvás– ébrenlétet szabályozó bio-ritmust is megzavarja. Ezért javasolt a lencsékre egy kékfény-szűrő réteget kérni. Ha állandóan szemüveget kell viselnie, akkor UV-védelmet is jobb tetetni rá, mert a 18 év alattiak sokkal érzékenyebbek ezekre a káros sugarakra.

– A polikarbonát és trivex lencsék jó eséllyel már alapvetően UV-szűrősek, így azoknál ezt már nem kell külön igényelni, elég a kékfény- szűrést. Már elérhetők olyan lencsék is, amelyek a visszavert, tükröződő sugarakat is szűrik. Ha igazán fontos számunkra a védelem, akkor erről is érdemes tájékozódni
– javasolja a szakértő.

Kevés fémet tartalmazzon!


A legapróbbak számára különféle speciális alakú szemüvegeket fejlesztettek már ki, hogy ne essenek és törjenek össze olyan könnyen. Ezek viszont jóval drágábbak is lehetnek egy egyszerűbb keretnél. A szakemberek javasolják: ölelje át a fülkagylót a szár! Ha ez nem tetszik, vegyen a szülő egy gumis szalagot a hagyományos keret szárára, amely a fejen tartja az okulárét akkor is, ha véletlen orra esik a viselője.

– A gyerekeknek korosztály szerint más-más szemüveg az ideális. A hat év alattiak esetében arra kell odafigyelni, hogy minél kevesebb fém alkatrészt tartalmazzon, mert ha elesik és összetörik, a fém alkatrészek jelentik rá nézve a legnagyobb veszélyt. Fontos még, hogy polikarbonát vagy trivex alapú műanyag lencse legyen, mert ezek tizenkétszer erősebbek, mint a hagyományos műanyagok, mondhatni ütésállóak – fejti ki a szakember.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Felboríthatja bioritmusunkat az éjszakai munka

A mesterséges fény megzavarja az éjszaka dolgozók biológiai ritmusát, és befolyásolja a… Tovább olvasom