Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Krónikus betegséggé szelídülhetne a rák - Okkal félünk a daganatos elváltozásoktól, de tehetünk ellenük

Magyarországon évi 70 ezer új rákbeteget regisztrálnak, közülük 40 ezret meg is tudnak menteni az orvosok. Ez a szám azonban lehetne nagyobb is, hívják fel rá a figyelmet a szakértők. A megelőzésre és a korai felismerésre koncentrálva a betegek részéről is, minimalizálni lehetne az áldozatok számát.
Kockázati tényezők

– Dohányzás.
– Alkoholfogyasztás.
– Mozgásszegény életmód.
– Kialvatlanság, stresszes életmód.
– Indokolatlan gyógyszerszedés.
A rák korunk talán legrettegettebb betegsége. Sokat hallunk róla, okkal félünk tőle, mégsem teszünk eleget a megelőzéséért. A holnapi nemzeti rákellenes nap kapcsán a szakértők arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy az orvostudomány fejlődésének köszönhetően mára többségében jól kezelhetővé váltak a daganatos betegségek. Ahhoz azonban, hogy a saját bőrünkön is érezzük, igazuk van, sokkal nagyobb odafigyelésre volna szükségünk.

 Megbélyegez a diagnózis

– Ma Magyarországon még mindig stigmatizál, ha valakit daganatos betegséggel diagnosztizálnak. Úgy gondoljuk, egyenlő a halálos ítélettel, holott ez szerencsére nem így van – mondja prof. dr. Oláh Judit, az SZTE Onkoterápiás klinikájának igazgatója, és kiemeli, évente 70 ezer új beteget regisztrálnak, akik közül mindössze 30 ezret veszítenek el az orvosok. Ez a szám természetesen nem kicsi, de az arány jelentősen javult az elmúlt években.

– Minél korábban ismerünk fel egy daganatos betegséget, annál kezelhetőbb, és annál nagyobb a gyógyulás esélye is. Régen a tüdőrák diagnózisa például legfeljebb féléves túlélést jelentett, a mai technológiáknak köszönhetően azonban akár éveket kaphat még a beteg jó életminőségben – magyarázza a szakértő.

 Sürgető életmódváltás

Ehhez azonban maga a beteg is kell. – Az életmódunknak és a nem megfelelő egészségtudatosságnak nagy szerepe van a daganatos betegségek kialakulásában. A mozgásszegény életmód, az alkoholfogyasztás, a dohányzás, az elhízás, és a napfénynek való állandó kitettségünk mind-mind hozzájárulhatnak egyes ráktípusok kialakulásához – mondja dr. Oláh Judit, és felhívja rá a figyelmet, hogy sok ráktípus van, ami fájdalommentesen szűrhető. A korai felismerés pedig tényleg életet menthet.

 – A bőr- és a szájüregi daganatok szűrését egyáltalán nem érzi a beteg, kisebb kellemetlenséggel jár a méhnyakrákszűrés, s bár rossz híre van, nem túl fájdalmas a mammográfia sem – részletezi. Kiderül, bár a vastagbélszűrés bevezetését a teljes lakosságra nézve tervezik, jelenleg csak emlődaganat-szűrésre kap minden már veszélyeztetett korban lévő nő „behívót". – Ezeken a vizsgálatokon sajnos nem túl jó a megjelenési arány. A nőknek csupán 40 százaléka jár emlőszűrésre, pedig a mellrákra is igaz, hogy ha időben fedezik fel, akkor nagyobb a túlélési arány.
Emléknap. A Magyar Rákellenes Liga 1993 óta szervezi a nemzeti rákellenes napot. Az időpont kiválasztásának oka, hogy e napon született dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot, így a hazai rákkutatás úttörőjének is számít.

 Egyénre szabott terápia

A szakember hozzáteszi, jó, hogy tervezik a vastagbéldaganat szűrésének bevezetését, mert az a ráktípus mindkét nem esetén előkelő helyen végez a statisztikákban. – A háziorvostól most is kérhető beutaló rá. Az odafigyelés különösen ott fontos, ahol előfordult már a családban ilyen betegség. Ráadásul mivel lassan növő daganatról van szó, 10 évente egy béltükrözés már elég lehetne a baj korai felismeréséhez – részletezi, kiemelve, hogy évente 4000 beteg menekülhetne meg, ha időben kerülne orvoshoz a betegséggel. Fiatalok esetén a HPV elleni védekezés fontosságát emeli ki dr. Oláh Judit, és elmondja ez az a betegség, amiben tényleg senkinek nem kellene meghalnia, ha korán felfedeznék a bajt.

 – Ma már, a korábbi sugár- és kemoterápiás kezelések mellett, egyénre szabott, célzott terápiával tudjuk gyógyítani a daganatos betegségeket. Ez hatalmas előrelépése az orvostudománynak, hiszen a hatékonyságnak köszönhetően krónikus betegségekké szelídülhetnek a daganatos betegségek is – fejezi be a szakértő.
Panaszok, amelyekkel orvoshoz kell fordulni

– Szokatlan helyen lévő csomó (nyak, hónalj, emlő, hajlatok, here).
– Tartós, indokolatlan rekedtség, köhögés, nyelési nehézségek.
– Indokolatlan súlyvesztés, étvágytalanság.
– Vér a vizeletben vagy székletben, menopauza utáni vérzés.
– Nem gyógyuló seb.
– Fáradékonyság.
– Tartós láz vagy hőemelkedés.
– Éjszakai izzadás.
– Szemmel látható elváltozások szemölcsön, anyajegyen.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A kutyák képesek kiszagolni vérminta alapján a rákot

A kutyák képesek kiszagolni vérminta alapján a rákot
A kutyák szaglásérzékelése tízezerszer pontosabb, mint az emberé. Tovább olvasom