Egyperces

2010.05.28. 20:07

Emberi testrészeket árulnak a németek

A tevékenységével sok vitát keltett Günther von Hagens német anatómiaprofesszor már nem elégszik meg azzal, hogy plasztinált holttesteket állít ki, mostantól emberi testrészeket is árusít.

A korlátozottan árult emberi plasztinátumokat csak szakképzett felhasználóknak szánják, orvosoknak, professzoroknak, oktatási intézményeknek vagy kórházaknak - olvasható a Németország keleti részén, Gubenben működő Plasztinárium honlapján. Az intézmény több mint egy éven át tartó felújítási munkálatok után pénteken nyitotta meg kapuit újra a látogatók előtt.

Az emberi testrészeken kívül a professzor által 1977-ben kifejlesztett eljárásnak köszönhetően sértetlenül konzervált állatokat is megvételre kínálnak. A plasztináció lényege, hogy a szövetekből eltávolítják a vizet és a zsírt, és ezeket szilikonnal vagy epoxigyantával helyettesítik.

"A plasztinált készítmények vagy a tökéletes másolatok ára 80 és 15 ezer euró (körülbelül 22 ezer és 4 millió forint) között mozog" - áll a honlapon.

A "halál szupermarketje" - ahogyan a Bild című német bulvárlap fogalmaz - plasztinált heréket kínál 360 euróért (durván 100 ezer forintért), dohányos tüdejét ennek tízszereséért, lábat 9100 euróért (2,5 millió forintért), koponyát 650 euróért (178 500 forintért) és egy emberi testet 57 000 euróért (több mint 15 millió forintért).

A tatarozás idejére tavaly bezárt intézmény Anatómiai kompetenciák központja néven nyílt meg újra, ahol Hagens professzor, akit a sajtó csak "doktor Halál" néven emleget, anatómia- és plasztinációs tanfolyamokat is tart.

Hagens doktor már a világ számos pontján bemutatott kiállítások keretében plasztinált testeket, amelyek rengeteg turistát vonzanak és heves vitákat váltottak ki.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában