Egyperces

2015.06.19. 18:54

Beperelte az államot, mert gyereke született

Az indiai nő a kormány által üzemeltetett egyik központban sterilizáltatta magát, mégis gyereke született. Időközben az anya elhunyt, helyette fia folytatta a harcot.

Végleg elutasította a bíróság egy fiatal indiai férfinak a saját születése ellen benyújtott keresetét.


A gudzsaráti bíróság döntésével egy a nyugat-indiai állammal szemben indított, évtizedek óta tartó jogi vita ért véget. Az eredeti panaszt még a férfi édesanyja, Vidzsuben Patel nyújtotta be.


A nő négy gyermeke születése után a Gudzsarát indiai szövetségi állam kormánya által üzemeltetett egyik központban sterilizáltatta magát. A beavatkozás azonban nem sikerült, 1985-ben így megszületett a fia, Radzses Laldzsibhai. Két évvel később az asszony bíróságra vitte az ügyet és eltartást követelt az államtól fiának, akit előrelátóan felperestársként jelölt meg. Éveken át tartó várakozást követően a bíróság átszámítva 345 eurót ítélt meg neki.


A hatóságok fellebbezést nyújtottak be, és decemberben egy felsőbb bíróság a pénz visszaadásáról döntött. Időközben az anya elhunyt, helyette fia folytatta a harcot.


A bíróság ezúttal úgy döntött, hogy mivel a sterilizálás esetén fennáll annak a lehetősége, hogy a beavatkozás nem sikerül, ezért Radzses születése nem hanyagság következménye. A férfinak ezért vissza kell adnia azt a pénzt, amelyet anyja 1992-ben megkapott.


A népességrobbanással sok indiai állam még mindig az erősen vitatott tömeges sterilizálással veszi fel a harcot. Legtöbbször ilyenkor a petevezetékeket kötik el, a beavatkozás hibaaránya egy százalék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában