Szavazzon!

2019.10.27. 13:01

Ezek az uszonyosok versenyeznek az év hala címért

A csuka, a süllő és a német bucó versenyez az év hala címért – tudatta a Magyar Haltani Társaság vasárnap.

Forrás: Shutterstock

A közlemény szerint megkezdődött a szavazás a 2020-as év haláról, amelynek célja „őshonos halaink ismertebbé tétele”.

A Magyar Haltani Társaság most is három fajt állított jelöltként, közülük kettő fogható, egy védett. A szavazatokat december 31-én délig várják a haltani társaság honlapján.

Az egyik jelölt az álló- és lassú folyású vizeket kedvelő csuka. A ragadozó főként a vízinövényekben gazdag vizekben fordul elő. Hatalmas szájáról és egészen hátul elhelyezkedő hátúszójáról könnyen felismerhető.

A süllő szintén ragadozó. Jelentős állományai élnek közepes és nagyobb folyókban és tavakban, de az iszapos medrű, oldott oxigénben szegény vizeket nem kedveli. Jellegzetessége a két hátúszó, a többnyire elmosódó, sötét harántsávokba rendeződő mintázat, valamint a nagy, szem alá benyúló száj, amelyben a többi közül kiemelkedő ebfogak is vannak.

A harmadik jelölt, a német bucó az erősebb áramlású, oxigéndús vizeket kedveli. Fokozottan védett. A nagyon nyúlánk, áramvonalas testű hal bennszülött faja a Duna vízrendszerének. Itt alakult ki, és ma is csupán a Dunában és a Vardarban, valamint ezek mellékfolyóinak vízrendszerében él – olvasható a közleményben.

Borítóképünkön egy csuka látható

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!