beteljesült álom

2020.10.13. 10:23

Egyetlen turista számára nyitotta meg Peru a Machu Picchut

A japán férfi csaknem hét hónapja várt arra a történelmi helyszín közelében lévő településen, hogy beléphessen az inka romvárosba.

Fotós: PERCY HURTADO

Fotós: PERCY HURTADO

Egyetlen turista számára megnyitotta Peru a Machu Picchut, miután a koronavírus-járvány miatt az andoki országban rekedt japán férfi csaknem hét hónapja vár arra, hogy beléphessen az inka romvárosba.

Takajama Jessze a történelmi helyszín közelében, a hegyek lejtőin elterülő városban, Aguas Calientesben élt március közepe óta és a kulturális minisztériumnál kérelmezte, hogy beléphessen a Machu Picchu területére – mondta el Alejandro Neyra miniszter.

„Azzal az álommal érkezett Peruba, hogy felkereshesse a területet. A japán állampolgár a park vezetőjével együtt látogatta meg a parkot, hogy még azelőtt teljesíthesse az álmát, hogy visszatér hazájába” – mondta Neyra virtuális sajtótájékoztatóján.

Így Takajama lehetett az első látogató, aki hét hónap után végigsétálhatott a világörökségek közé tartozó, több mint 500 éves város romjai között. A férfi eredeti tervei szerint csak néhány napot töltött volna Peruban, hogy megnézze a Machu Picchut.

Neyra elmondta, hogy novemberben újra megnyitják a hazai és külföldi turisták előtt a helyet, de pontos időpontot nem közölt. A romváros normális látogatószámának (675 fő) csak 30 százalékát engedik be majd a területre.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában