jó étvággyal eszik

2021.07.07. 15:50

Tarka lámakancával bővült a debreceni állatkert

A kis jövevény jó étvággyal eszik és szépen gyarapodik.

Forrás: Debreceni Állatkert

Fotó: Dr. Nagy Gergely Sandor

Tarka kancával gyarapodott a debreceni állatkert lámacsapata július 1-jén – közölte az intézmény igazgatója kedden. Nagy Gergely Sándor azt írta, a jó étvágyú kis kanca még jó ideig anyja gondoskodását élvezi majd, de szépen erősödik és a sok pihenés mellett egyre több időt tölt futkározással és játékkal.

Az elmúlt években világra jött testvéreihez hasonlóan sötétbarna-fehér tarka, amely azóta hagyománynak számít az intézményben, hogy 2016-ban megérkezett a debreceni fehér kancákhoz Negro, a fekete csődör.

Mivel a lámák egy csődörből és annak kancáiból álló csapatokban élnek, ivarérését követően a most még alig egyhetes lámabébi is el fog költözni, de a nyár folyamán még egészen biztosan testközelből találkozhatnak vele a látogatók a Dél-Amerika-soron – jelezte Nagy Gergely Sándor.

Hozzátette: a legnagyobb termetű újvilági teveféle, a vadon élő guanakóból háziasított láma világszerte népszerű haszonállat.

A megfelelő környezetben nevelkedett egyedek barátságosak és érdeklődők, a közhiedelemmel ellentétben pedig csak fajtársaikat köpik le – őket is főként dominanciaharcok során -, így a debreceni állatkert békés és évről évre utódokkal gyarapodó csapatától nincs miért tartania a látogatóknak – közölte a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!