Rejtélyes kőkolosszusok

2021.08.06. 09:22

A Stonehenge újabb titkára derült fény

A Stonehenge 4500 éves kőoszlopainak első átfogó geológiai elemzése feltárta a páratlan őskori építmény néhány jellegzetességét, amelyek magyarázatot adnak arra, miként álltak ellen az időjárás hatásainak és maradtak fenn ezek a kőkolosszusok.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az angliai Wiltshire grófságban lévő Stonehenge homokkő oszlopainak egyikéből, az úgynevezett 58-as kőből még az 1950-es években folyt állagmegőrzési munkálatok során vett mintát vizsgálták meg a szakemberek.

A mintát évtizedekig az Egyesült Államokban őrizték, és csak 2018-ban adták vissza Nagy-Britanniának kutatási célokra.

A homokkő oszlopok szilkret kőből állnak, amelyek néhány méterrel a földfelszín alatt formálódnak annak eredményeként, hogy az üledéken átfolyik a talajvíz. A kutatók vizsgálata feltárta, hogy a szilkret főként homokméretű kvarcszemcsékből áll, amelyeket szorosan összeerősít a kvarckristályok összefonódó mozaikja. A kvarc különösen tartós és nem könnyű elporlasztani vagy szétmállasztani az időjárás és a szél évezredes viszontagságai ellenére sem.

„Ez megmagyarázza a kő ellenállóságát az időjárásnak és azt, miért volt ideális anyag a műemlék megépítésére”

– mondta David Nash, a Brightoni Egyetem geomorfológusa, a PLoS ONE tudományos folyóiratban közzétett tanulmány vezető szerzője.

A Kr. e 2500-ban épült Stonehenge 58-as köve hét méter magas, és másik kétméternyi része a föld alatt van, becsült tömege 24 tonna.

A vizsgált kőmag 2,5 centiméter átmérőjű és mintegy egy méter hosszú. Színe élénkebb, mint a homokkő oszlopok halványszürke külső színe, mivel az oszlopok évezredeken át ki voltak téve az időjárási elemeknek.

A kődarabot ajándékba kapta Robert Phillips, aki annak idején az állagmegőrzési munkálatokban részt vevő vállalattal a helyszínen dolgozott. Philips 1977-ben áttelepült az Egyesült Államokba, és magával vitte azt. Két évvel a halála előtt, 2018-ban visszaadta Nagy-Britanniának kutatási célokra.

„Az 58-as oszlop kőmagjának vizsgálata kutatásunk Szent Grálja. Minden korábbi kutatás a homokkő oszlopokat illetően vagy a térségben kiásott mintákon folyt, vagy véletlenül levert kőmintákon”

– magyarázta Nash.

A kutatók CT-, röntgen- és mikroszkóppal végzett vizsgálatokat folytattak, és számos geokémiai eljárást is alkalmaztak a kőzet összetételének megállapításához.

„Ez a kicsiny minta lehet most a legalaposabban elemzett kődarab a Hold kőzetein kívül”

– tette hozzá a kutató.

A szakemberek számára azonban még mindig nem teljesen világos , miként formálódott a kő, annak ellenére, hogy sikerült megállapítaniuk, hogy néhány homokszemcse kora 1,6 milliárd év, azaz a mezoproterozoikum földtörténeti időszakban keletkeztek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!