Lakberendezés

2022.02.05. 17:30

Maradjon a régi bútor? Segítünk a döntésben

Kedvenc bútorunktól nem szívesen válunk meg, akkor sem, ha már alig-alig használjuk és inkább csak útban van. Néhány kérdésre őszintén válaszolva könnyebb lesz a döntés.

Költözéskor az ember picit más szemmel néz a bútoraira: vajon megéri összepakolni, becsomagolni? Jó helyen lesz az új otthonunkban? Illik a másik lakás és az új bútorok stílusához? Egyáltalán: elfér majd?

A régi, szeretett darabok persze kérdés nélkül jönnek velünk. Hiszen kinek lenne szíve kidobni a nagymamától örökölt karosszéket, vagy a szófát, amire olyan sokáig spóroltunk…? A bútoraink nagy része azonban nem lehet velünk életünk végéig – a búcsú fájdalmas, de sokszor szükséges - írja a Lakáskultúra. Mi az a pont, amikor meg kell válni a szeretett daraboktól?

Csak három kérdés

Ami bútor korábban otthonunk éke volt, az lehet, hogy az új helyen (élethelyzetben) már túl nagynak, vagy épp fordítva, aprónak bizonyul. Előfordulhat, hogy a szeretett fotel már nem illik az új dohányzóasztalhoz, a komód rosszul mutat a frissen vásárolt szekrény mellett. De a búcsúnak egészen prózai oka is lehet: már nem tudjuk úgy használni, ahogy azt korábban tettük.

A könnyebb döntés érdekében tegyük fel magunknak az alábbi kérdéseket:

  • A bútor továbbra is betölti eredeti funkcióját?
  • Kényelmesen elfér a jelenlegi helyén?
  • Jól illik a többi berendezési tárgyhoz?

Ezeket a kérdéseket egyébként érdemes nem csak költözés előtt-után, de akár évente is feltenni magunknak, hiszen az otthonunk – ahogyan az életünk is – folyamatosan változik. Újabb és újabb darabokkal bővül, akár csak azért, mert többen leszünk otthon, vagy mert a munkakörülményeink változtak meg, esetleg a régóta halogatott felújításra, nagy „lomtalanításra” szánjuk rá magunkat.

Ha a fenti kérdések egyikére (vagy mindegyikére) nemleges a válaszunk, jobb, ha elbúcsúzunk a bútortól. Persze ez nem azt jelenti, hogy azonnal szabaduljunk meg tőle, vagy pakoljuk ki a legközelebbi lomtalanításkor. A családi örökséget például továbbadhatjuk a rokonságban, de akár el is adhatjuk a régi darabot. Ha szükséges, fel is újíthatjuk – ki tudja, lehet, hogy ebben az új formában még meg is tartjuk. Jó megoldás az is, ha csak egy bizonyos időre szabadulunk meg a kérdéses darabtól – vigyük le a tárolóba, garázsba. Talán a következő otthonunkban újra helyet kaphat.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!