Maratoni beszélgetés

2021.09.20. 11:25

24 óráig tartották a rekordhosszúságú építészeti interjút

Az eseményt több mint 2000 ember követte élőben különböző online platformokon.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Megszületett a leghosszabb, szakmai tematikájú, kötött időtartamú, személyes interjúsorozat hazai rekordja. A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tájékoztatása szerint a Pesti Vigadó könyvtárában megrendezett eseményen 24 óra alatt összesen 24 vendéggel beszélgetett Wesselényi-Garay Andor, az intézet tudományos főmunkatársa.

A beszélgetéssorozat szeptember 17-én 10 órakor indult. Sebestyén István, a Magyar Rekordok egyesületének elnöke szeptember 18-án este gratulált az eredményhez.

A projekt célja az volt, hogy a 24 vendég részvételével egyetlen nap erejéig úgymond megmerevedő pillanatfelvétel készüljön arról, hogyan gondolkoznak a kutatók, a bölcsészek, az építészettörténészek és az eszmetörténészek az építészetről.

Az interjúsorozat a vendégek életútját és érdeklődési körét mutatta be. Továbbá szó esett olyan témákról is, mint az építészet taníthatósága, az oktatás és az építészet kapcsolata, illetve az építészet képviselhetősége. A maratont Balázs Mihály indította és Turi Attila zárta.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!