brit tanulmány

2020.04.14. 19:46

A flamingók erős barátságokat kötnek egymással

A kutatók öt évig figyelték az állatok viselkedését.

Forrás: Shutterstock

A kutatásból kiderült, hogy a szépséges rózsaszín tollú madarak kifejezetten keresik egy adott flamingó társaságát, vele szívesen időznek, mintha közeli barátok lennének. Más egyedeket azonban elkerülnek, ami arra utal, hogy velük nem akarnak barátkozni.

Az Exeteri Egyetem tanulmánya a brit WWT Slimbridge Wetland Centre vízi állatrezervátumban élő négy flamingófaj viselkedéséről gyűjtött adatokat elemezte. A Phys.org tudományos ismeretterjesztő portálon bemutatott dolgozat a flamingók körében talált társas kapcsolatok között felsorolta a „házaspárokat”, az azonos nemű flamingók közötti barátságot és a három-négy tagú baráti társaságokat is.

„Eredményeink azt mutatják, hogy a flamingók összetett társadalomban élnek. Hosszú távú barátságokat kötnek a laza, alkalmi kapcsolatok helyett”

- fejtette ki Paul Rose, az Exeteri Egyetem tudósa.

Hozzátette: a flamingóknál nem csak arról van szó, hogy társat keresnek, és azzal időznek.

Az egymással párosodó flamingók bizonyos időt együtt töltenek, de számos további kapcsolatuk is van. Megfigyelték, hogy nőstény vagy hím flamingók kettesével, hármasával vagy négyesben is rendszeresen töltik együtt az időt.

„A flamingók hosszú életűek, néhány példány már a hatvanas évek óta él a Slimbridge-ben, és a kutatásunk szerint barátságaik stabilan megmaradnak hosszú évek után is” – emelte ki a tanulmány.

A kutatók szerint a flamingók, akár az emberek, különböző okokból alakítanak ki barátságokat, barátságaik hosszú időtartama arra utal, hogy az természetben való túlélésük szempontjából is fontos.

Rose elmondta, hogy a tanulmány eredményei segíthetik a fogságban tartott flamingók gondozását. A tudós szerint nagyon fontos, hogy a flamingók egyik állatkertből a másikba való költöztetésekor tekintettel legyenek a kialakult kötődésekre, barátságokra, és ne válasszák el a kapcsolatban álló példányokat egymástól.

A 2012-16-ig tartó megfigyelés adatait elemző kutatásban karibi, chilei, andoki és kis flamingók csoportjait vizsgálták. A csapatok létszáma 20 példánytól több mint 140 példányig terjedt, és a kutatók szerint minél nagyobb létszámú volt, annál összetettebbek voltak a bennük kialakult társadalmi interakciók.

Rose szerint eredményikből azt a tanulságot is le lehet vonni, hogy a fogságban tartott flamingóknál érdemes minél nagyobb létszámú csapatot fenntartani.

A Behavioural Processes című folyóiratban publikált kutatásból kiderült, hogy az évszakok hatással vannak a flamingók kapcsolataira, tavasszal és nyáron – a szaporodási szezonban – több kapcsolat szövődik a madarak között.

Rose szerint a társas kapcsolatok olyan fontosak a flamingók számára, hogy akkor is folytatják az interakciókat, ha esetleg egészségi állapotuk nem megfelelő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!