Rekordkísérlet

2021.07.26. 20:02

A világ körberepülésére vállalkozott egy 19 éves nő

A belga-brit Zara Rutherford augusztusban indul az 51 ezer kilométeres útra.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A tervek szerint a fiatal nő egy ultrakönnyű, Shark repülővel száll fel augusztus 11-én. Ha sikerül teljesítenie a földkörüli utat, ő lesz a legfiatalabb nő, aki egyedül végigrepüli ezt a távot.

A világrekordot jelenleg Shaesta Waiz tartja, aki 30 évesen tette meg az utat.

Rutherford a vállalkozásával kapcsolatban elmondta, azt reméli, ezzel sikerül utat nyitnia a lányok és nők előtt a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika területén. Célja tehát, hogy teljesítményével más lányokat is arra ösztönözzön, hogy a nyomába lépjenek és majd megpróbálják megdönteni a rekordját, aztán pedig a fiúkkal is versenyre szálljanak.

Szerettem volna körberepülni a világot, hogy a lányok lássanak és azt gondolják: egy nap én is szeretnék repülni – nyilatkozta a pilóta.

Rutherfordnak volt kitől örökölnie a repülés szeretetét, hiszen szülei is pilóták. Édesanyja, Beatrice de Smet ugyanakkor felidézte, hogy amikor lánya bejelentette, mire készül, „a szíve kihagyott egy ütemet”. Ettől függetlenül nagyon büszke rá és teljes mértékben támogatja.

A fiatal pilóta saját maga tervezi finanszírozza majd az utazást a szponzorok segítségével. Reméli továbbá, hogy körülbelül két-három hónap elég lesz ahhoz, hogy teljesítse az utat a világ körül.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!