Hallgassa élőben!
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Augusztus 6-ától újra fogad turistákat a Dohány utcai zsinagóga

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Megyei rangadó az NB III.-ban
9. fordulójához érkezik a labdarúgó NB III. Közép csoportja, amelyben vasárnap 16 órától rendezik a Csongrád-Csanád megyei derbi első felvonását, a Makó FC–Hódmezővásárhelyi FC mérkőzést.
Kilenc harci kutyával szállt szembe a rendőrökkel a győri drogdíler
A győri rendőrök kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt folytatnak eljárást T. Gáborral szemben. A 41 éves férfi 2019 óta foglalkozott speed előállításával. A szükséges alapanyagot, az amfetaminolajat Nyugat-Európából szerezte be, majd azt a megfelelő kémiai anyagokkal és koffeinnel feldúsítva nagy mennyiségű amfetamint készített.
Pedagógusok játszóterévé változott a színház
Több mint tucatnyi pedagógus jelentkezett a Szegedi Nemzeti Színház színházpedagógiai alkotótere, a Kooperáló keretében szervezett, szombati workshopra.
Elbúcsúzott a közönségtől a magyarok kedvenc színésze
Véget ért az itthon is kedvelt sorozat.
Rádi Kata: Az élet megmutatta, hol van rám szükség
A korábban jogászként dolgozó édesanya a kelleténél hamarabb hozta világra Rózát, ez a helyzet pedig ráébresztette, hogy koraszülő sorstársai számára nem létezik segítő közösség.
Majdnem egy év után tér vissza Ansu Fati a Barca keretébe
Koeman már jelölte is a vasárnapi meccsre.