jótékonyság

2020.05.27. 11:48

Az Asterix-képregények alkotójának eredeti rajzait árverezték el

Alberto Uderzo, az Asterix-képregények márciusban elhunyt alkotójának négy eredeti rajzát árverezték el Párizsban.

Forrás: Shutterstock

Az aukciót kedden rendezték az Hopitaux de Paris – Hopitaux de France (Párizs kórházai – Franciaország kórházai) alapítvány javára, hogy az intézményeket és dolgozóikat a befolyt pénzzel támogassák – közölte az Artcurial, az esemény szervezője.

A rajzok közül kettő az Asterix-sorozat egy-egy fejezetéből, az Obelix keresztes hadjáraton, valamint az Asterix és Maestria címűből származott, az elsőt 95 ezer euróért (33,1 millió forint), a másodikat 80 ezerért vitte el a győztes licitáló.

A további rajzok közül az egyik, az Umpapa-füzetek egy képe 65 ezer, a másik, a Tanguy und Laverdure-sorozat egy oldala 150 ezer euróért kelt el.

Uderzo özvegye, Ada és lánya, Sylvie szerint az aukció összhangban volt az elhunyt művész gondolataival – írta az Artcurial.

A világjárvány nagyon megrendítette Uderzót. A rajzoló március 24-én, 92 éves korában halt meg szívrohamban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!