Egyperces

2019.05.09. 11:12

Demjén Ferencet mesterséges altatásban tartják orvosai

A Kossuth-díjas énekest egy agyérgörcs kényszerítette ágyba, és a hírek szerint hónapokig nem is kelhet fel.

Bár a hivatalos tájékoztatás szerint az érgörcs enyhe lefolyású volt, a Bors úgy tudja, hogy az orvosok jelenleg is altatásban tartják az énekest, és még nem tudni, mikor ébresztik fel. Ez a helyzet arról árulkodik, hogy hosszú felépülési idő, valamint elhúzó­dó rehabilitáció vár Rózsira, akit már most nagyon hiányolnak a rajongói - írják.


– A pécsi klinika alkalmazottai mindent megtesznek Rózsiért, ahogy a többi betegért is, de jelenleg senki sincs, aki meg tudná mondani, hogy mikor térhet vissza a színpadra. Egyelőre nem is ez a fő kérdés, sokkal inkább az, hogy mikor ébreszthetik fel – mondja a Borsnak egy, a neve elhallgatását kérő, közeli ismerős.


„Kedves barátaink! Demjén Ferenc múlt pénteken a csípőkorrekciós műtétje utáni második kontrollvizsgálatra készült, ám a betegszállításra várva az izgalom miatt rosszul lett. Azonnal a szigetvári kórházba szállították, ahol kiderült, enyhe lefolyású agyérgörcse volt. Je­lenleg a Pécsi Idegtudományi Centrumban ápolják. Bízunk benne, hogy néhány hónapon belül újra színpadra léphet. Imádkozzunk a mielőbbi fel­gyógyu­lá­sáért. Szeretettel: Demjén Ferenc me­nedzs­ment" – tájékoztatta a helyzetről a rajongókat a zenész mene­dzsere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!