Jövőnek szánt üzenet

2021.11.23. 10:05

Felnyitottak egy több mint 100 éves időkapszulát

Egy üveghengerbe felcsavarva találták meg a kiváló állapotban megőrződött, jövőnek szánt üzenetet, az újságokat és a pénzérméket.

A jövőnek szánt üzenetet, újságokat és pénzt rejtett a Marosvásárhelyi Református Kollégium alapkövébe rejtett időkapszula, amelyet az Erdélyi Református Egyházkerület, az EREK és Maros megye elöljárói, valamint a sajtó jelenlétében bontottak fel hétfő délután a Maros Megyei Múzeum szakemberei.

[eadvert]

Az alapkő felbontását élőben közvetítette közösségi oldalán a múzeum és az egyházkerület. Amint Oniga Erika művészettörténész az eseményen elmondta, a kollégium impozáns épületegyüttesének alapkövét 1908. szeptember 10-én helyezték el. Korabeli leírások szerint ekkor már több szárnya is állt a kollégium épületeinek. Azért halasztották erre az időpontra az alapkő elhelyezését, hogy része lehessen az egyházkerület Marosvásárhelyen tartott közgyűlése programjának.

Az épületet Isten addig engedje fennállni, míg az a hit, az igaz hazafiság és a tudomány szolgálatában áll – idézte a művészettörténész az épületet tervező Baumgarten Sándor építésznek az alapkőletételkor mondott ünnepi beszédéből.

A régészek a téglatest alakú faragott kőtömb fedőlapját leemelve henger alakú fémdobozt emeltek ki, amelyben felcsavarva találták meg a kiváló állapotban megőrződött, jövőnek szánt üzenetet, az aznapi újságok egy-egy példányát és a század elején használatos különböző címletű pénzeket.

A téglatest alakú, faragott kőtömb, amelyben az időkapszulát elhelyezték, nagyjából 1 méterszer 0,8 méterszer 0,6 méter nagyságú

Fotó: Kiss Gábor / MTI

A rendezvényen Kató Béla püspök elmondta, hogy egyháza a magyar kormány támogatásával sok templomot, műemlék épületet és azok környezetét újította fel az elmúlt évtizedben, és meglehet, hogy Románia legkiterjedtebb feltáró munkáját végezte.

Csók Zsolt, a Kolozsvári Történeti Múzeum régésze kiemelte, az egyház nemcsak óvodákat és iskolákat épített, hanem csapatokat is.

Az egyház egy egész régész nemzedéknek adott munkát, és biztosította, hogy szülőföldjükön keressék boldogulásukat.

Az egykori református kollégium épületein ma a Marosvásárhelyi Református Kollégium és a Bolyai Farkas Gimnázium osztozik. Utóbbi Erdély egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar nyelvű iskolája. A kollégium épületeit 2007-ben kapta vissza először a református egyházkerület, de a korábbi városvezetés megtámadta a visszaszolgáltatási határozatot, amelyet így két perben is meg kellett védeni. Így csak 2018-ban kezdődhetett az épületegyüttes felújítása. Az ókollégium épületét 2020 szeptemberében adták át. A főépület felújítása ez év januárjában kezdődött.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!