régészet

2020.04.13. 13:01

Háromezer éves bronzfeldolgozó központ maradványait tárták fel

Több különálló bronzöntőműhely romjait, nagy méretű, bronzból készült szertartási edényeket, öntőformát és kemencét is találtak.

Forrás: Shutterstock

A Sang-dinasztia (i.e. 1600 – i.e. 1046) kései időszakában működött legnagyobb bronzfeldolgozó központ maradványait tárták fel a kutatók a közép-kínai Honan tartományban.

Anjang város örökségvédelmi hivatalának közlése szerint több különálló bronzöntőműhely romjait, számos nagy méretű, bronzból készült szertartási edényt, öntőformát és kemencét tártak fel egy négyezer négyzetméternyi ásatási területen a Hszintien régészeti lelőhelyen belül. A 2016-ban feltárt Hszintien lelőhely nagyjából 10 kilométerre fekszik a Sang-dinasztia utolsó fővárosa, Jin romjaitól.

A lelőhely központi részén lévő öt bronzfeldolgozó terület mindegyikében külön zónákat alakítottak ki egyebek között műhelyek, lakórész és sírok számára.

A szakemberek szerint a leletek fontos információkkal szolgálnak a késő Sang-dinasztia idején alkalmazott bronzfeldolgozási módszerek tanulmányozásához.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!