Egyperces

2007.04.24. 16:19

Hétfőn kezdődött az idei tévémentes hét

Egy kisebb csoport már 1995-ben ráébredt, hogy túl sok időt tölt a tévé és a számítógép képernyője előtt, úgyhogy azon nyomban meg is hirdette az "egy hét tévé nélkül" mozgalmat, amely az angolban a TV-Turnoff Week nevet kapta.

A kezdeményezés mára országossá nőtte ki magát, jelenleg a tudatos tévézésért harcoló Center for Screen-Time Awareness nevű szervezet szponzorálja.

Az egyesület vezetője, Robert Kesten azt vallja, hogy "sokkal inkább éljük a magunk életét, mint hogy mások életét nézzük a tévében". A mozgalom célja ennek megfelelően az, hogy az emberek (legalább a tévémentes hét alatt) valós időt töltsenek a családjukkal, barátaikkal, ahelyett, hogy megnéznek valamit "együtt" a tévében. A szervezők nem csak szellemi, de fizikai aktivitásra is ösztönzik a résztvevőket, a sport, a mozgás fontosságát is ugyanígy hirdetik.

Az amerikai gyerekek nagy része büntetésként élheti meg a tévémentes hetet, tekintve, hogy egy felmérés szerint átlagosan több időt töltenek a képernyő előtt, mint az iskolában. A szervezők így nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a hét eseményeibe bevonják a gyerekeket: többek között poszter- és esszépályázatot hirdettek, utóbbi keretében arról kell beszámolniuk az ifjú résztvevőknek, hogy tévézés helyett mivel töltötték az április 23-tól 29-ig tartó hetet.

A mozgalmat egyébként sok gyermekorvos is támogatja, akik szerint legfeljebb napi egy óra passzív tevékenység lenne egészséges a gyerekek számára - ebben pedig a tévézésen kívül a számítógéphasználat is benne foglaltatik. Az ok igen egyszerű: minél többet tévézik a gyerek, annál kevesebbet mozog (így könnyen el is hízhat), és a szellemi feladatokra (írás, olvasás, rajzolás) is kevesebb ideje marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!