mentő

2020.03.31. 18:17

Két napig a kutyája vigyázott az elveszett kislányra

Lucy egy percre sem hagyta el a gyereket.

Forrás: Shutterstock

Épségben találták meg azt a négyéves kislányt, aki alabamai otthonából tűnt el 48 órára. A gyerek sétálni indult, és eltévedt az erdőben, két napon keresztül a kutyája vigyázott rá – írja az Origo.

A 4 éves Evelyn „Vadie” Sides Alabama államban él, múlt hét szerdán tűnt el. A kutyáját, Lucyt sétáltatta a hátsó kertben, egy 70 éves nő vigyázott rá. Az asszony állítólag csak egy pillanatra fordította el a fejét, a kislány pedig eltűnt a hátsó kertből.

A közeli erdőbe vitte a kutyáját, majd eltévedt.

A család és a rendőrség a legrosszabbtól tartott, miután az államban nemrég gyilkosság történt, megöltek egy főiskolást.

Azonnal keresni kezdték a gyereket, több száz önkéntes is csatlakozott a rendőrökhöz, valamint bevetettek drónokat és nyomkereső kutyákat is – írja a Telegraph.

A kislányt akkor találták meg, amikor a kutyája ugatni kezdett, és a keresőcsapatokhoz rohant, majd a gyerekhez vezette őket.

Hálás vagyok Istennek, hogy vigyázott a gyönyörű unokámra, és épségben visszaadta nekünk – mondta a kislány nagymamája.

A kislánynak az ijedtségen kívül más baja nem volt, épségben találták meg.

A Daily Mail szerint a kutya elszaladt, amikor a kislányt megtalálták, de később magától hazament.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!