Űrkutatás

2019.12.20. 09:46

Kiérdemelte jogosítványát a NASA marsjárója

Teljesítette futópróbáját a Mars-2020 rover.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Vladi333

Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója

közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja.

A december 17-én elvégzett tesztek előzetes értékelése szerint a 10 órán át tartó maratoni próbán a rover minden rendszere összhangban működött, a marsjáró előre és hátra haladt, forgolódott a pasadenai központban. A következő alkalommal a Mars-2020 rover már a vörös bolygó talaján fog haladni olvasható a központ honlapján közzétett közleményben.

A Mars-2020 kiérdemelte jogosítványát idézte a közlemény Rich Riebert, a marjáró mobilitási rendszerének mérnökét.

A teszt egyértelműen bizonyította, hogy a rover képes saját tömege által működni és először mutatta meg az autonóm-navigációs funkciók képességeit. Ez egy nagy mérföldkő a marsjáró számára

tette hozzá.

A Mars-2020 rovert 2020 júliusában vagy augusztusában tervezik a vörös bolygóra indítani, hogy adatokat és mintákat gyűjtsön és elemezzen a bolygó klímájáról, geológiájáról, a mikrobiális élet jeleit kutassa és előkészítse emberek jövőbeni utazását a Marsra.

A tervek szerint 2021 februárjában landolna a vörös bolygó Jezero-kráterének térségben.

A Mars-2020-at úgy tervezték, hogy a korábbi marsjárókhoz képest jóval több döntést legyen képes meghozni mozgását illetően.

A szenzorokkal, duplaagyú számítógéppel, duplalencsés kamerával, kifinomult navigációs rendszerrel felszerelt rover mintegy 570 kilogramm súlyú. Kerekeit jóval tartósabbra tervezték. Mindez azt jelenti, hogy átlagosan képes lesz mintegy 200 métert megtenni egyetlen marsi napon.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!