Csendülő – Hallható Természetvédelem

2021.12.01. 20:35

Kíváncsi, milyen a tikkasztó alföldi nyár hangja? Most ezt is meghallgathatja!

Az idén 30 éves WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió együttműködésének köszönhetően megjelent az első, hazai természethangokat tartalmazó album. A Csendülő – Hallható Természetvédelem című lemezen hallható kétszázéves magyar fák susogása, rejtőzködő madarak éneke, folyók csobogása és Dráva menti szarvasbőgés is.

A különleges album a természetvédelmi civil szervezet elmúlt 30 évének jelentős állomásaira kalauzolja el a hallgatókat – tájékoztatta az idén megalakulásának 30. évfordulóját ünneplő WWF Magyarország szerdán az MTI-t.

Az album hallgatói élvezhetik egyebek mellett a püspökszilágyi patak csobogását, miközben a tavaszi vihar során a klímaalkalmazkodást segítő telepített rönkgát felfogja a villámárvizet. Részesei lehetnek az UNESCO által a közelmúltban elismert Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum területén, a Lankóci-erdőben élő szarvasok bőgésének, és hallhatják a két alkalommal is sikeresen megóvott, háborítatlan Csarna-völgyi erdő élővilágát is – olvasható a közleményben.

Emellett kiderül, hogy milyen Tiszatarjánban a tikkasztó alföldi nyár hangja, vagy hogyan zajlik az élet a 2013-ban helyreállított vízi paradicsomban, a Szabadság-szigeten.

Ezeken a helyszíneken túl a WWF Magyarország és az Első Pesti Egyetemi Rádió a Normafán, Nagykőrösön, a Hajógyári-szigeten, a Bükk-fennsíkon és a Naplás-tónál vette még fel a természet hangjait.

Mint írták, ahhoz, hogy a legautentikusabb hangokat rögzíthessék, a felvételt készítő csapat tagjai hajnalban indultak madáréneket felvenni, dermesztő hidegben vadkempingeztek a Bükkben, menekültek szúnyogok elől és egészen közelről tapasztalhatták meg a szarvasbőgést is.

A Csendülő – Hallható Természetvédelem című album elérhető a Spotify-on, az Amazon Musicon, a Deezeren és további számos zenei streamingszolgáltatón is, a WWF Magyarország weboldalán pedig a hangokon túl térkép is segít az eligazodásban.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!