innováció

2021.10.04. 11:15

Magyar fejlesztésű beltéri komposztáló mutatkozik be a Planet Budapesten

Magyar fejlesztésű beltéri komposztálót tekinthetnek meg a Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó látogatói – mondta az államfő a Kék bolygó című podcast hétfői adásában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Áder János szerint a Compocity ökorobot hozzájárulhat a körforgásos gazdaság kialakításához, ha széles körben elterjed. Fenntarthatósági kihívásoknál – hangsúlyozta – mindig a legfontosabb kérdések egyike, hogy mit tehet tenni a mindennapokban, egyéni szinten milyen lehetőségek nyílnak meg akár az élelmiszerpazarlás, akár a klímaváltozás elleni cselekvésre.

A Compocity megteremti a lehetőségét annak, hogy mindenki visszaadjon valamit a természetnek

- tette hozzá Pancsa Emese. A fejlesztő egyszerű megoldást keresett beltéri komposztálásra és befektetők segítségével el is tudta készíteni az első berendezéseket.

A levegő nélküli, szagtalan eljárás a műtrágyáéhoz hasonló beltartalmi értékű komposztot készít és több alapanyagot tud feldolgozni, mint a közismert kerti komposztálás. Kerülhet bele például szilárd tejtermék, hús, déligyümölcs is – derült ki a beszélgetésből.

Pancsa Emese úgy tapasztalta, hogy a lehetséges felhasználók nyitottak lennének az újdonságra. Hamarosan elkezdődhet a sorozatgyártás, így idővel a háztartásokban is megjelenhet a Compocity.

Áder János abban bízik, hogy a tömeges előállítással a készülék ára megfizethető szintre csökkenhet és mind a befektetők, mind a vásárlók érdeklődését fölkelti majd. A Compocity november 29. és december 5. között, a Planet Budapest 2021-en lesz látható a budapesti Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban – mondta az államfő.

A Planet Budapest 2021 alkalmából a köztársasági elnök podcastja heti rendszerességgel jelentkezik, Áder János az adásokban minden héten az expó egy-egy kiállítójával beszélget.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!