Megalázták Csonka Andrást, színésztársa személyesen kér bocsánatot

Annyira rosszul sikerült a fiatal színész produkciója a Szenzációs Négyesben, hogy kénytelen volt bocsánatot kérni idősebb pályatársától.

Bírja a viccet, sőt, ha kell, magát is kifigurázza Csonka András, a színésznél vasárnap este azonban egy rosszul elsült tréfa kiverte a biztosítékot. Bandi a Szenzációs négyes egy produkcióján akadt ki: legendás számát, a Ding-dongot adta elő Szalay Bence. A szám talán valóban nem egy világklasszis műremek, viszont az egész ország ismeri, kívülről fújja a dallamot és a szöveget is, a fiatal színésznek azonban nem sikerült azt megtanulnia, ahogy a tánclépéseket sem. – írja a BorsOnline.

Sőt, gesztusaiból az is látszott, mivel nem kedveli a dalt, nem is kívánja a feladatot 100 százalékosan teljesíteni. Az ítészek, Alföldi Robi, Ganxsta Zolee és Ráskó Eszter szét is szedtékemiatt, a humoristanő szerint Bence ezzel a slendrián produkcióval megalázta Bandit. Gaxsta szerint pedig az egész dal úgy rossz, ahogy van.

Bandi csapata, az 50+-osok már kiestek, a színésznek előadása is volt aznap este, így nem láthatta élőben a produkciót. Előadásáról hazaérve viszont egyből bekapcsolta a számítógépet, és amit ott látott, nagyon nem tetszett neki.
 

Fotó: BorsOnline
Fotó: BorsOnline

– Természetesen minden paródiát szívesen fogadok, nagyon szeretem ezt a műfajt. Bencét egy nagyon tehetséges fiatalnak tartom, kedvelem is. De ha ez a produkciója nem egy rövidzárlat volt, márpedig nem az volt, akkor bizony tiszteletlenség. Ez egy olyan típusú műsor, amiben ennél extrémebb feladatok is vannak, mindet 100 százalékosan kell teljesíteni. Végig halandzsázott, a szövegben egyetlen szó sem stimmelt, és ha engem csak minimálisan meg akar idézni, akkor legalább a tánckarral együtt mozog – mondta lapunknak az adás után Bandi, aki igenis büszke a Ding-dongra, hiszen annak ellenére, hogy ő színész, mindenki ismeri ezt az egyébként holland eurovízió nyertes nótát.

Bence a kritikákat és Bandi rossz érzéseit hallva már nagyon megbánta, hogy ennyire fél vállról vette a produkciót. – Andrással személyesen szeretném intézni a konfliktust, nem a nagy nyilvánosság előtt, levélben kérek tőle elnézést a kellemetlenségért, amit okoztam vasárnap este – mondta lapunknak Szalay Bence. A két színész pedig személyesen is rendezheti a helyzetet jövő héten a fináléban, ahol az összes generáció újra találkozik egymással.
 

Borsonline.hu