kormeghatározás

2021.10.24. 09:30

Megállapították, mikor érkezhettek a vikingek Észak-Amerikába

A tudósok egy 992-ben bekövetkezett napkitörést használtak vonatkozási pontként.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egy új kormeghatározási technológiával holland kutatók megállapították, mikor érkezhettek a vikingek Észak-Amerikába: a kanadai Új-Fundlandon lévő L'Anse-aux-Méduse településen egykoron felfedezett viking falu házaihoz használt faanyagot vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy a térséget 1021-ben vették birtokba az Európából érkezett hajósok.

Észak-Amerikában Grönlandon kívül ez az egyetlen település, amelyről igazolták, hogy a vikingek alapították. A falu maradványait még 1960-ban fedezték fel, és a hosszas ásatások nyomán igazolták, hogy a település házai a legkorábbi európai származású építészeti szerkezetek Észak-Amerikában, amelyeket valamikor a 11. században emeltek.

Egy 992-ben bekövetkezett napkitörést használva vonatkozási pontként az új kormeghatározási technika segítségével a Groningeni Egyetem kutatói megállapították, hogy 471 évvel Kolumbusz Kristóf első útja előtt érkezhettek a térségbe az első európai hajósok.

A vikingek korát a történészek 793-1066-ra teszik, ebben az időszakban a skandináv hajósok számos alkalommal átkeltek az Atlanti-óceánon. A hagyományos radiokarbonos kormeghatározással a régészek az új-fundlandi település korát nem tudták pontosan megállapítani.

Az új kormeghatározás arra a tényre épül, hogy a napkitörések „ujjlenyomatai” látszódnak a fák évgyűrűiben. Köztudott, hogy 992-ben történt egy jelentős napkitörés. A településről vizsgált faanyagmintákban, amelyek három különböző fából származnak, a kutatók kimutatták, hogy 29 évgyűrű a napkitörés utáni időszakban alakult ki.

Nem helyi őslakosok vágták ki ezeket a fákat, mivel bizonyíték van fémpengék használatára, amellyel ők még nem rendelkeztek – magyarázta Michael Dee, a Nature című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője.

Azt nem tudni, mennyi ideig maradhattak a vikingek a térségben, valószínűleg egy évtizedig vagy kevesebb ideig, és valószínűleg mintegy száz skandináv ember volt jelen egyidejűleg. Az épületek hasonlítanak azokhoz, amelyeket a vikingek Grönlandon és Izlandon építettek – tette hozzá

L'Anse aux Meadows települése legalább nyolc épületből állt, közöttük volt egy kovácsműhely és egy kohó, továbbá egy fűrészüzem, amely egy hajókészítő műhely számára termelt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!