történelem

2021.01.16. 07:41

Megújulhat Esztergomban a Fürdő Szálló

A 180 éves épület a Kisfaludy program keretében négyszáz millió forintos beruházással újulhat meg.

Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP) polgármester tájékoztatása szerint a folyamatban lévő közbeszerzés lezárultával 2021 első hónapjaiban megkezdődik a szálló teljes rekonstrukciója, mely magában foglalja az épület homlokzatának helyreállítását, a nyílászárók cseréjét, a falak utólagos szigetelését és a közműbekötések kiépítését.

A műemléki védettséget élvező épületet eredeti formájában állítják helyre, a levéltárban fellelt tervek és az 1900-as évek elejéről származó fotók alapján. A munkát restaurátori falkutatás is segítette.

A polgármester hozzátette, a külső felújítás mellett az önkormányzat előrehaladott tárgyalásokat folytat az épület későbbi hasznosításáról is, eredményéről később adnak tájékoztatást.

Az épület közelében egykor a helyi termálforrások táplálta melegvizű tó volt, amelyen III. Béla felesége nyitott meg nyilvános közfürdőt. A területen 1842-ben épült fel a szálloda a mögötte lévő, vele kapcsolatban álló gőz- és kádfürdővel együtt.

Az épületben vendégeskedett Liszt Ferenc, Széchenyi István és 1848-ban toborzókörútja során Kossuth Lajos.

Az ingatlan az 1990-es évek második felétől vált gazdátlanná, majd az önkormányzat 2006-ban megvásárolta, nettó 130 millió forintért. Az épület tetőszerkezetét állagmegóvásként 2019 nyarán felújították.

A Fürdő Szálló rekonstrukciója a Kisfaludy program ötmilliárd forintos beruházási csomagjának része, melynek keretében felújítják az Élményfürdőt és a városháza homlokzatát, valamint sport, turisztikai és egészségturisztikai fejlesztéseket végeznek a Szent István Strandfürdőben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!