Fotó: Shutterstock.com

Négy év börtönre ítélték, mert megpróbálta ellopni a Magna Carta egyik eredeti példányát

Négy év börtönbüntetésre ítéltek Nagy-Britanniában pénteken egy 47 éves férfit, aki 2018 őszén megpróbálta ellopni a történelem egyik legjelentősebb és legismertebb dokumentuma, a 800 éves brit Magna Carta kevés fennmaradt eredeti példányának egyikét a salisbury-i katedrálisból.

Mark Royden 2018. október 25-én késő délután a figyelem elterelése céljából működésbe hozta a tűzjelzőt a templomban, majd egy kalapáccsal betörte a történelmi dokumentumot őrző vitrin üvegfedelét, de csak egy lyukat sikerült ütnie a vitrinen, a Magna Cartát nem tudta kivenni a tárlóból. Az őrök a látogatók segítségével perceken belül elfogták a szökni próbáló tettest.

Bár a felbecsülhetetlen értékű dokumentumot nem sikerült ellopnia, tettével 14 ezer font (5,5 millió forint) anyagi kárt okozott.

Ha sikerült volna a lopás, Royden az 1215-ös dokumentum legcsodálatosabbnak mondott fennmaradt példányától fosztotta volna meg a nemzetet – mondta az ügyész a bírósági tárgyaláson.

A bíró az ítéletet kihirdetve arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magna Carta hatalmas jelentőségű dokumentum Nagy-Britanniának és sok más országnak, amely osztja Nagy-Britannia demokratikus hagyományait. A bíró dicsérte a tolvajt feltartóztató turisták és alkalmazottak bátorságát is.

A tolvaj indítékai nem világosak. A férfi azt állította, hogy kételkedett a dokumentum eredetiségében. Ügyvédje azzal próbálta védeni a bíróság előtt, hogy egy 1991-es autóbalesetben agykárosodást szenvedett.

Földnélküli János (1167-1216) angol király 1215. június 15-én bocsátotta ki a modern alkotmányok alapjának tartott Magna Cartát, hogy jogaik írásba foglalásával lecsillapítsa a súlyos adóterhek és a despotikus uralkodás miatt lázadozó nemeseket.

A dokumentum, amelyet a parlamentáris demokrácia irányába tett egyik első lépésként tart számon a történetírás, kimondja egyebek közt, hogy senki nem áll a törvények fölött, még a király sem.

Az 1215-ös chartát legalább 13 példányban készítették el, hogy szétküldjék a világi és egyházi hatóságoknak szerte az országba, ezekből maradt fenn nagyjából egészében négy kézirat, köztük a salisbury-i székesegyházban őrzött és a nagyközönség által megtekinthető példány. Két példányt a British Libraryben őriznek, egyet pedig a lincolni katedrálisban.

Hozzászólások

SZPONZORÁLT TARTALOM
Újra akcióban Kajla: az országjáró vizsla természetjárásra hívja a családokat
Frank Füredi: a kultúrharc az emberiség civilizációs vívmányait támadja
A modernkori társadalmak egyre inkább eltávolodnak hagyományaiktól, történelmi örökségüktől – mondta a szociológus.
Konténereket kaptak a szemetelő honvédi lakosok
Érezhetően kevesebb az illegális hulladéklerakó hely a makói Honvéd városrészben, ahol egy hete az önkormányzat gyűjtőkonténereket helyezett ki, illetve közmunkásokat küldött a szemét összeszedésére.
Elloptak és összetörtek egy autóbuszt Fejérben
Elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves kulcsi férfit.
ÚtON: Baleset az Etelka soron és a Roosevelt téren
A legfrissebb közlekedési információk.
Kétszer erősebb lehet az újabb hullám Nagy-Britanniában
A kormány azt szeretné, ha szeptember elején valamennyi tanuló visszatérne az iskolába.
Házakat épít és varrógépeket szerel a deszki Balázs Julianna
Nem túl nőies szakmákat választott magának Balázs Julianna, ezt már akkor mondtuk, amikor még csak a varrógépszerelői állásáról tudtunk.