Rejtélyes lelet

2020.08.12. 08:23

Ruhásszekrényből került elő egy több ezer éves kelta kés Szolnokon (videó)

Muzeális értékű kelta kést találtak egy férfinél a rendőrök Szolnokon – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu honlapon.

A közlemény szerint a rendőrök B. J. szolnoki lakásában, a ruhásszekrényben találták meg a régészeti leletet, amely ismeretlen időpontban és helyen, valószínűleg földmunka során kerülhetett elő.

A régészeti szakértő véleménye szerint az 50 centiméter hosszú, vasból készült kés az időszámításunk előtti 1-3. századból származik, és feltehetően egy kelta sírból való.

Hozzátették, B. J. azt mondta, hogy a régészeti leletet M. V-től vásárolta, aki pedig azt vallotta, hogy a tárgyat egy vásárban vette.

A két férfi ellen az NNI nemzetközi bűnözés elleni főosztályának pécsi osztálya jogtalan elsajátítás vétségének gyanúja miatt folytat eljárást.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=6&v=1y1qr05mtEE&feature=emb_logo

A közleményben az NNI felhívta a figyelmet, hogy aki a kulturális javak körébe tartozó talált idegen tárgyat vagy régészeti leletet nem szolgáltat be állami tulajdonba, jogsértést követ el. Ha valaki ilyen tárgyat talál, vegye fel a kapcsolatot a legközelebbi múzeummal vagy jelezze a rendőrségnek tették hozzá.

Borítóképünk kivágás a fenti videóból

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!