Űrkutatás

2020.01.30. 06:49

Soha ilyen gyorsan nem haladt még űrszonda

Távolsági csúcsot is döntött a NASA űrszondája.

Forrás: YouTube

Fotó: Szucs Csaba

A Parker Solar Probe űrszonda szerdán új sebességi és távolsági csúcsot döntött meg, amikor 18,7 millió kilométerre megközelítette a Nap felszínét, miközben 393 ezer kilométer/órás sebességet ért el

közölte az amerikai űrkutatási hivatal.

A Napot tanulmányozó űrszonda negyedszerre közelítette meg a Nap felszínét. A manőverre az után került sor, hogy az űrszonda december 26-án másodszor repült el a Vénusz mellett, majd január 10-én végrehajtottak egy pályakorrekciós manővert.

Az űrszonda korábbi sebességi rekordja 343 ezer kilométer/óra volt, és 24,8 millió kilométer távolságra közelítette meg a napot tavaly áprilisban és szeptemberben.

A NASA decemberben tette közzé az űrszonda által küldött első adatokat, amelyek soha nem látott részletességgel mutatták be a Napot.

Az autóméretű űreszközt 2018. augusztus 12-én bocsátotta fel a NASA a Nap légkörének tanulmányozására. A korona különös módon forróbb, mint a csillag felszíne. Nem tudni pontosan, milyen mechanizmus okozza ezt a jelenséget.

Az űrszonda missziója során 24-szer közelíti meg a Napot, a Nap felszínétől mért legkisebb távolsága 6 millió kilométer lesz, ezzel hétszer közelebb jut hozzá, mint bármely korábbi szonda.

A Parker Solar Probe csaknem 12 centiméteres hőpajzsának köszönhetően hatalmas hőt és sugárzást képes elviselni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!