Egyperces

2019.03.23. 16:30

Újra megházasodik Győrfi Pál, pedig el sem vált

Tíz év után kerül sor a nagy lépésre.

Győrfi Pált és felesége, Adrienn azt tervezik, hogy tíz évvel ezelőtti polgári esküvőjüket egyházi szertartással is megpecsételik - derítette ki a Borsonline.


– Hivatalosan már tíz éve házasok vagyunk Adrival, de Isten szemében még nem vagyunk egy pár. Mi viszont örök időkre együtt szeretnénk maradni, így most eljött az ideje annak, hogy az ő színe előtt is megmutatkozzunk. Szeretném, ha egyszer, amikor véget ér az életünk, és a mennyországba kerülünk – mert remélem, oda kerülünk –, ott is egy párként kezelnének minket.

 

Milyen lenne már, ha odafönn azt mondanák: „kérem, ezt mi nem tudtuk", és külön kellene ülnünk?

– nevetett fel vidáman az Országos Mentőszolgálat szóvivője, aki bár nem akarta nagy dobra verni a dolgot, leleplezésünk után a nagy nap részleteibe is be­avatott minket.

– Az esküvőt, illetve a házasságrendezésünket – a katolikus egyház ugyanis így nevezi – egy fővárosi templomban, szűk családi, baráti körben, tavaszra tervezzük. Bár lehet, mégsem lesz annyira szűk, ahogy számolgatjuk a családtagokat. Klasszikus, nagy lakodalom azonban nem lesz utána, csak valami kis állófogadást rendezünk a szeretteinknek.


Győrfi Pált arról is megkérdeztünk, hogyhogy csak most, tíz év házasság után lesz a templomi esküvő.

– Adrienn-nel tizennégy éve találkoztunk először, és azóta igazán, szívből szeretjük egymást. Éreztük, hogy együtt szeretnénk tölteni az életünket, anyakönyvvezető előtt összeházasodtunk, majd jöttek összetartozásunk gyümölcsei, Ádám, Aliz és Lilla. Mindig terveztük a templomi esküvőt, de három gyerekkel valahogy telt-múlt az idő, feszített volt a tempó, és most éreztük úgy, hogy itt az idő, lépnünk kell.


(leadkép forrása: Borsonline - a szerk.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!