Örömhír

2021.08.05. 08:10

Újszülött vörös macskamedvét mutattak be a Nyíregyházi Állatparkban

Jelenleg alig tízezer egyed él vadonban, a számuk pedig folyamatosan csökken.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Ezzel együtt már negyedik alkalommal született Ailurus fulgens, vagyis vörös macskamedve a Nyíregyházi Állatparkban. A héthetes kölyköt szerdán mutatták be a látogatóknak Sóstógyógyfürdőn.

A parkban hét éve együtt élő tenyészpárnak, Ting-tingnek és Szecsuánnak eddig ikrei születtek, most azonban csak egyetlen hím utód jött a világra. Az állatorvosok az első orvosi vizsgálat alkalmával már megmérték a kölyök testsúlyát, megvizsgálták egészségi állapotát, valamint féreghajtót is adtak neki.

A kis vörös macskamedve azonnal belopta magát a látogatók szívébe
Fotó: Balázs Attila / MTI

A vörös pandaként is ismert állatok a Himalája és az Észak-Burma magashegyi erdeiben, valamint Szecsuán nyugati felén és Jünnanban élnek 2000-4800 méteres magasságban. Bundájukat hosszú, durva fedőszőr és tömött aljszőrzet alkotja, amely melegen és szárazon tartja őket a hideg és nedves környezetben is. Bozontos hosszú farkukat alvás közben fejpárnának vagy takarónak használják.

A vörös macskamedve név az állatok medvére emlékeztető külsejére utal, valamint arra, hogy félig behúzható karmaik segítségével ugyanolyan jól másznak fára, mint a macska.

Táplálékuk jórészt bambuszból áll, alkalmanként azonban előszeretettel fogyasztanak tojást, rovarokat, madárfiókákat és kisemlősöket is. Mellső végtagjukon hatodik ujjuk is van, amely szembefordítható a többivel, így könnyedén le tudják szakítani a bambuszhajtásokat. Az állatok a nap bármely szakában aktívak lehetnek, de főleg alkonyatkor járnak táplálék után. Átlagosan a napnak több mint felét töltik ébren, ami feltehetően az alacsony energiatartalmú táplálékhoz való alkalmazkodás miatt alakult ki.

Jelenleg alig tízezer egyed él vadon, számuk az utolsó ötven évben körülbelül negyven százalékkal csökkent az élőhelyük elvesztése és az orvvadászat miatt. A faj fogságban nagyon nehezen szaporodik, ezért is számít nagy szakmai sikernek a kölyök születése.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!