Hallgassa élőben!
Fotó: J. Szwemberg / Biosphoto / N. Cegalerba / AFP

Veszélyeztetett indiai orrszarvú született egy lengyelországi állatkertben

Január 6-án világra jött nőstény az első indiai orrszarvú, mely az intézményben született annak 155 éves történelmében – közölte szerdán az állatkert.

Veszélyeztetett indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis) született a wroclawi állatkertben Lengyelországban. Szülei a hétéves Maruska és a 11 éves hím, Manas – számolt be az MTI.

Maruska csodálatosan viselkedik Radoslaw Ratajszczak, az intézmény igazgatója szerint. „Gondoskodik kicsinyéről, táplálja és nagyon finoman bánik vele annak ellenére, hogy több mint 2 tonnát nyom. Például amikor lefekszik, nagyon vigyáz a picire, nehogy agyonnyomja, még óvatosan arrébb is tereli” – mondta Ratajszczak.

Az indiai rinocérosz nagyon közel került a kihaláshoz, az 1970-es években elindított fajvédelmi programoknak köszönhetően azonban mára egyedszáma mintegy 3600-ra emelkedett a világ 66 állatkertjében élő több mint 170 példánnyal együtt.

Az indiai rinocérosz 3,8 méteresre is megnőhet, súlya elérheti a három tonnát. Észak-India nedves, füves területein élnek, többnyire füvekkel, levelekkel és gallyakkal táplálkoznak, de fogyasztanak gyümölcsöket és a vízi növényzetet is.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Novák Katalin: folyamatosan bővül a családtámogatási rendszer
A magyar családok megerősödve kerülhetnek ki a járványból, ha sikerül a megélhetésüket biztosítani.
Felmondása megírására kényszerítették munkatársukat
A Zalaegerszegi Járási Ügyészség mindhárom nő ellen személyi szabadság megsértésének bűntette, egyikük ellen testi sértés vétsége miatt is vádat emelt.
A moratórium miatt senki nem veszíti el tiszta adós voltát
A fizetési stop segítő eszköz, sokaknak mentőöv, másoknak választási lehetőség.
Ötkarikás sütivel fogadták a tokiói olimpiára kijutott női vízilabda-válogatottat
A válogatott az olimpiai részvételről döntő meccsen 13-10-re verte a házigazda olasz csapatot, majd a fináléban 13-11-re a Tokióba szintén kijutott hollandot.
Geoládák nyomában járnak
Élményeket gyűjtenek a közös kirándulásokon a modern kincsvadászok.
Titkolja Brüsszel a vakcinabeszerzésekre vonatkozó szerződéseket
Az Európai Tanács elnöke kijelentette, hogy az EU be fogja tartatni a gyógyszergyártókkal a szerződésekben foglalt vállalásaikat, de hogy ez mit takar, nem árulták el.