2020.05.18. 11:30
A járvány idején felértékelődött a család szerepe
Több idő jutott egymásra, még jobban összekovácsolódtak a családok.

Forrás: Shutterstock
A járvány idején felértékelődött a család szerepe a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legújabb, reprezentatív felmérése szerint – mondta az intézet stratégiai elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Molnár Balázs hozzátette:
nagyon pozitív eredményeket kaptak arra vonatkozóan, hogy a családok hogyan reagáltak a járványhelyzetre.
Sokan mondták, hogy több időt tudnak tölteni a családjaikkal – mondta, megjegyezve, hogy
a megkérdezettek 24 százaléka arról számolt be, hogy jobbak lettek a családi kapcsolatai, míg 71 százaléka mondta azt, hogy azok nem változtak.
A megkérdezettek mindössze négy százaléka nyilatkozott úgy, hogy problémák merültek fel családjában a járványhelyzet miatt – fűzte hozzá.
„Különösen örvendetes, hogy a családok nagyon komolyan vették a veszélyhelyzetet, 95 százalékuk közölte azt, hogy ismeri a járványügyi intézkedéseket és be is tartják azokat” – hangsúlyozta Molnár Balázs.