fő a biztonság

2020.06.10. 18:05

Legális tábort válasszunk a gyereknek

A koronavírus-járvány miatt most még körültekintőbbnek kell lenni a nyári tábor kiválasztásakor.

A Táborfigyelő honlapján több mint 1200 ellenőrzött, legálisan működő tábort találhatnak a szülők. A honlapra azok a táborok kerülnek fel, melyek jelentkezés után megfeleltek a szakmai és biztonsági előírásoknak. A szülők ezek közül bátran választhatnak.

Legyen legális

A táborválasztásnál idén még fontosabb, hogy jogi háttérrel rendelkező táborszervezőt válasszon, vagyis olyat, aki számlát tud adni.

Legálisan működő táborszervező lehet egy vállalkozás, alapítvány, egyesület, aki számlát ad, vagyis legálisan működik – magyarázta a Borsnak Tóth Béla, a Táborfigyelő.hu ügyvezetője. „Ezeknek a táborszervezőknek a Tisztiorvosi Szolgálat helyileg illetékes szervénél be kell jelenteni a táborok megtartását, azaz hatósági ellenőrzésre is számíthatnak. A legális táboroknál számíthat a szülő arra, hogy ha gyermekét egészségesen küldte táborba, akkor egészségesen is kapja vissza. Persze ehhez az kell, hogy ne csak a táborszervezők tartsák be az előírásokat, hanem a szülők is. A táborokba csak egészséges gyerek mehet.”

Fő a biztonság

Nem érdemes nem legális tábort választani, hiszen minden szülőnek a gyermeke biztonsága az első.

„A legális táborokban bízhat a szülő, de a fekete vállalkozásoknál csak reménykedhet benne, hogy például van-e megfelelő mennyiségű fertőtlenítőszer. Ráadásul, ha nincs számla, később jogi lépéseket sem tud tenni.”

A szakember szerint a szülőnek nagyon körültekintőnek kell lennie a tábor kiválasztásánál. Ha legálisan működő táborszervezőknél érdeklődik, akkor a legtöbb kérdésére már a honlapon választ kap, például arra, hogy honnan kapják az ételt, milyen programok lesznek, hány pedagógus foglalkozik a gyerekekkel.

Szülői nyilatkozat

„A szülőnek nyilatkoznia kell, hogy gyermeke egészséges, mert csak akkor mehet táborba. Ha mindkét fél betartja a szabályokat, akkor nem lehet probléma” – mutat rá a szakember.

A lemondási feltételeket is érdemes előre tisztázni.

„Előfordulhat, hogy visszajár a pénz, de az is, hogy a szervező felkínál egy másik turnust az esetleg lebetegedett gyereknek.”

Szigorúbbak az előírások

A koronavírus okozta járvány terjedésének megakadályozása érdekében az idei évben a táborok szervezése és működtetése során különös figyelmet kell fordítani a járványügyi szabályok szigorú betartására. A szervezőknek meg kell tenni minden lehetséges intézkedést, hogy a csoportok egymástól való elkülönítése biztosítható legyen. Törekedni kell a 1,5 méteres védőtávolság folyamatos betartására minden tevékenység és étkezés közben. Az ottalvós táborok esetében az ágyak elhelyezésénél meg kell tartani a 1,5 méteres védőtávolságot. A táborszervezőnek vállalnia kell a tábor teljes fertőtlenítését, higiéniai oktatást kell tartani, az ott dolgozóknak pedig nyilatkozniuk kell, hogy egészségesek. Háromszáz főnél nagyobb tábornál pedig tábor orvossal is kell rendelkezni.

Indulnak az Erzsébet-táborok

Már jelentkezhetnek a napközis Erzsébet-táborokba az iskolák, a családsegítő szolgálatok és központok, valamint a kötelező közművelődési feladatokat ellátó intézmények. Az első tábori turnus június 29-én indul. A hétfőtől péntekig tartó táborok az ország bármely településén megvalósíthatók 8 és 17 óra között. Jelentkezni maximum 20 tagú gyermekcsoportokkal a taborfigyelo.hu oldalról is elérhető E-tábor Plusz felületen június 16-áig lehet.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!