Életstílus

2009.05.28. 13:12

38,7 milliárdot hagytunk a McDonald’s kasszáinál

Mintegy 1,8 milliárd forintot fordít idén Magyarországon beruházásokra a McDonald’s. Ebből 2-3 új éttermet nyit, 6-8 régebbit pedig felújít.

Delmagyar.hu

A cég a tavalyi évet 12 százalékos növekedés után 38,7 milliárd forintos forgalommal, 1,54 milliárd forintos üzemi eredménnyel és 79 milliós vendégszámmal zárta.

Az idén összesen 1,8 milliárd forintból kíván fejleszteni Magyarországon a a McDonald’s: a korábbi évek hálózatfejlesztési üteméhez igazodva 2-3 új étterem nyílik és 6-8 régebbi felújítására kerül sor. A századik étterem júniusban nyitja majd meg kapuit. Az új éttermek mindegyike átlagosan hatvan új munkahelyet teremt, közölte az mfor.hu-val a társaság.

A jelenleg 5000 főt foglalkoztató társaság 99 egységet tart fenn, ebből 47 egységet saját maga üzemeltet, 52 éttermet pedig összesen 25 különböző magyar franchise partner működtet.

A cég ma közölte 2008-as eredményeit is: a teljes magyarországi forgalom tavaly 38,7 milliárd forint volt, ez 47-53 százalékos arányban oszlott meg a vállalati és partneri éttermek között. A társaság tavaly összesen 2,5 milliárd forintot költött beruházásra: új éttermek nyitására, régiek felújítására, valamint technológiai fejlesztésekre. 2008-ban 5 új egységgel bővült a hálózat, ezek 3 százalékkal növelték a vállalat forgalmát. A korábban működő éttermek népszerűsége is töretlenül haladt előre, itt 8,9 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak. A felgyorsított hálózatfejlesztés tavaly az 50 ezer lélekszámúnál kisebb településeket is elérte.

2003-ban debütált, prémium minőségű kávékat és sütemény specialitásokat kínáló McCafé kávézólánc tavaly 8 kávézóval 30-ra bővült. A kávézók forgalma dinamikusan nőtt, a 2008. évi árbevétel meghaladta a 780 millió forintot, látogatóinak száma pedig elérte a 1,3 milliót.

Címkék#étterem

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!