Életstílus

2019.04.08. 12:28

70 embert kötött össze egy életre a magyar tetoválóművész - Videója már a fél világot bejárta

Bercsényi Balázs már számos nemzetközi és magyar hírességet tetovált. Ebben a projektjében kizárólag magyarok vettek részt.

Bercsényi Balázs, mosogatóként kezdett külföldön dolgozni, majd lett népszerű tetoválóművész. Varrt már többek között Lewis Hamilton, Winnie Harlow, Dub Fx vagy Santana lányának bőrére is, illetve olyan magyar hírességek viselik magukon a munkáit, mint Fluor Tomi vagy Kiss Tibor a Quimbyből – írja az Index.


„Az én utam kifejezni a megfoghatatlant és gyengéd ihletet adni" – mondta legutóbbi, A Life of a Rose (azaz: Egy rózsa élete) című projektjéről Bercsényi Balázs, aki hetven ember legkülönbözőbb testrészeire varrt rövid történeteket. A tetoválások egyenként is megállják a helyüket, valódi értelmüket azonban együtt adják: egy rózsa kihajt a földből, felcseperedik, leszakítják, majd egyik kézből a másikba, végül pedig egy vázába kerül, ahol elhervad.


Az egy hetes projektre minden résztvevő úgy érkezett, hogy nem tudta, milyen tetoválással térhet haza.

 

" width="640">



A magyar tetoválóművész „motion tattoo" projektjéről azóta cikkezett többek között a BuzzFeed, a Bored Panda, az Inked Magazine, a PopSugar, a My Modern Met, valamint még számos más külföldi portál is – idézte fel a lap. Az egyénen túlmutató és a legkülönbözőbb életeket összekötő projektben kizárólag magyarok vettek részt, akik korábban nem ismerték egymást, Bercsényi munkái hozták őket össze – immár örökre.


A művésszel az Index készített interjút. Itt olvashatja >>

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!