Utazás

2020.02.07. 10:14

A nyár országa télen olcsóbb, de ugyanolyan szép

A Mediterráneum nemcsak nyáron, hanem télen is csodás, sőt még sokkal olcsóbb is. Ez igaz Máltára, ahol sok ingyenes látványosság is várja az odalátogató turistákat.

Kiss Adorján

Forrás: Shutterstock

Bár sokan úgy gondolják, hogy az Európa déli részén fekvő tengerparti országokba csak nyáron érdemes ellátogatni, azok sem csalódnak nagyot, akik télen keresik fel a Mediterráneumot. Sok magyar számára kedvelt úti célpont a Budapestnél is kisebb Málta, amely a főszezonon kívül is rengeteg lehetőséget biztosít a kikapcsolódni vágyóknak – olvasható a Világgazdaság úti leírásában.

A januári Málta olcsóbb

Főszezonon kívül sokat spórolhat az ember, mert nyáron a repülőjegy sokkal drágább, és a szállodák szobáiért is többet kell fizetni augusztusban, mint az év elején.

Összehasonlításképpen: egy decemberben foglalt, januári repülőjegy nem drágább, mint egy teljes árú vonatjegy Nyíregyházáig. A főszezonon kívül is olcsóbb a kikapcsolódás a szigetországban: a meleg hónapokban egy buszjegy két euróba kerül, míg a főszezonon kívül csupán másfél euróért lehet felszállni a helyi járatokra.

A helyi közlekedés tipikus résztvevői a sárga buszok
Fotó: Shutterstock

Érdekesség: az üzletekben a hűtött sörök, üdítők, ásványvizek és energiaitalok húsz eurócenttel drágábbak, mint azok a termékek, amelyeket nem hűtöttek be előre. Nyáron pedig az ember hajlamosabb hetvenöt forinttal többet áldozni a hidegebb italokra, míg a téli Máltán erre nincs szükség.

Amire érdemes felkészülni

Bár a világ kilencedik legkisebb országa az Európai Unió tagja, és sok más uniós országhoz hasonlóan ugyanabban az időzónában fekszik, mint hazánk, így is érhetnek minket meglepetések, ha Máltára repülünk.

A miniállam 1964 óta független Nagy-Britanniától, az idegen uralom azonban sok nyomot hagyott az ország életében, aminek mi magyarok az előnyét és a hátrányát is élvezhetjük.

Turistáktól nyüzsög a kis halászfalu kikötője
Fotó: Shutterstock

A szigeten mindenki beszél angolul, így könnyen megértetheti magát a turista a helyiekkel. Szokatlan lehet viszont számunkra a jobboldali közlekedés, így aki nem érzi magát biztosnak a volán mögött, annak tanácsosabb az autóbérlés helyett a közösségi közlekedést választania. Másik furcsa, kissé zavaró brit hagyaték a konnektorok szabványa, amely az Európában bevett rendszertől eltérően az angol mintához igazodik, emiatt a turisták többsége csak átalakító segítségével tudja tölteni elektromos készülékeit. Az ehhez szükséges transzformátort szinte bármelyik elektronikai szaküzletben be lehet szerezni, ára hozzávetőlegesen ezerötszáz forint, de Máltán is felkészültek erre, a szállodákban is árulják az átalakításra alkalmas készüléket.

A tömegközlekedési szokások is eltérőek, mint hazánkban. Magyarországon a buszok minden megállóban automatikusan megállnak, ha utazót látnak várakozni, ezzel szemben a négyszázezer lelket számláló törpeországban mindig inteni kell a sofőrnek, ha fel szeretnék szállni az adott járatra.

Ingyenes látványosságok

Télen a klíma kifejezetten kellemes Máltán: 16-20 fok körül ingadozik a hőmérő higanyszála, így az időjárás megfelelő a klasszikus városnézős programokhoz. A szigeten rengeteg a templom – az ország kilencvennégy százaléka katolikus, a helyiek kifejezetten vallásosak –, és a legtöbb egyházi épületbe ingyenes a belépés.

Mdina óvárosát semmiképp se hagyja ki az odalátogató
Fotó: Shutterstock

Bár januárban a strandoláshoz talán nincs elég meleg, egy kellemes parti séta nem kerül semmibe. Szintén térítésmentesen látogatható a sziget szívében fekvő óváros, Mdina, amely számos híres filmnek és sorozatnak (többek között a Trónok harcának) is forgatási helyszíne volt. Az ország fővárosában, a körülbelül hatezer lelket számláló Vallettában számos erőd található, amelyeket szintén díjmentesen lehet megcsodálni, ahogy a közelben fekvő két gyönyörű parkot is.

Szinte mindenhol bevándorlók dolgoznak

Egy igazi máltai nem dolgozik – mondta a Világgazdaság munkatársának érdeklődésére egy helyi lakos, amit a városban járva meg is tapasztaltunk. A szálloda recepciósa egy magyar hölgy volt, de találkoztunk az utunk során

  • indiai buszsofőrrel,
  • nigériai útépítővel,
  • albán pincérrel és
  • román felszolgálóval is.
  • Kérdésünkre egy szintén máltai férfi elmondta, hogy főképp Afrikából és a balkáni országokból érkeznek vendégmunkások.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!