Babakiállítás lesz júniusban egy 130 éves autentikus őrségi házban

Közel 100 saját készítésű miniatűr makettből álló babakiállítást rendez Marozsyné Guba Rózsa babakészítő iparművész az Őrségi Nemzeti Park "kapujában" található Ivánc településen.

Ivánc és a babakiállítás helyszíne az Őrség népszerű turisztikai és elsődleges Google által ajánlott útvonalán található (mint legelső nemzeti park területén fekvő település, ezért is emlegetik gyakran az „Őrség kapujának”), ha Budapest irányából közelítünk például Őriszentpéter vagy a Pityerszeri Skanzen felé.

Guba Rózsa ráadásként a bemutatót saját otthoni galériájában rendezi be egy kivételes adottságú 130 éves autentikus őrségi házban.

Ez a kiállítási forma, az úgynevezett “home gallery” jelenleg egyre divatosabb például az USA-ban, mivel lehetőséget ad közvetlen beszélgetésekre, kikapcsolódásokra is a megszokott, rideg kiállítási vagy múzeumi légkörrel szemben, a művész szavait idézve: “Aki szeretné megtekinteni az alkotásaimat, őket egy bejelentkezés után szívesen látom a kiállításon, sőt még egy kemencés pogácsával is meg tudom kínálni egy kivételes hangulatú környezetben”.

A kiállított alkotások segítségével szinte megelevenednek előttünk az ismert történelmi figurák, több európai ország talán kevésbé ismert viselete, ruházata és Magyarország népszokásainak sok, mára gyakran elfeledett pillanatai, jelenetei is.

A babakészítő népi iparművész rendkívül fontosnak tartja, hogy idén is a külföldi, nemzetközi bemutatók, kiállítások mellett legalább egy alkalommal Magyarországon is megtekinthetők legyenek az alkotásai és ezzel is egy picit hozzájáruljon a hazai turisztikai és kulturális élményekhez.

A kiállítás nyilvános és ingyenesen, 2019. júniusban hétvégenként látogatható, pénteken 14.00-18.00 óráig, szombat-vasárnap pedig 11.00-18.00 óráig.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Készülj velünk az ünnepekre! Készítsd el a legjobb recepteket!
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Pogácsától a sós rúdig! A legfinomabb sós vendégvárók az ünnepekre
szponzorált tartalom
Magyar családi cég nemzetközi terjeszkedése
Egyedülálló „világzenekar” felvétele jelent meg
Az Együtt szép című számot játszó zenészek más-más helyszínről csatlakoztak online, a felvételt utólag keverték egybe.
Több tízezer jégkori sziklafestményt találtak az őserdőben Kolumbiában
A sziklafestmények a térségben 12 500 éve élt emberekről és állatokról is sokat elárulnak.
Unja a mézeskalácsot? Próbálja ki ezt a finom fehér csokoládés kekszet!
Míg sokaknál elmaradhatatlan kelléke a karácsonynak, addig mások már ránézni sem tudnak a mézeskalácsra. Érdemes új recepteket is kipróbálni.
Tenki Dalma: Váratlanul jött az életembe a Doktor Balaton
Hamarosan indul a TV2 új magyar sorozata, Tenki Dalma alakítja benne a címszereplő, Mészáros András párját.
Szemléletet formál a Cserkó klub
Hagyományosan kéthetente állatvédőkkel közösen tartanak szakmai foglalkozást a Cserkó Állatvédő Klubban.
A karácsonyi kiberveszélyekre figyelmeztet a kibervédelmi intézet
A következő napokban több IT-biztonsági tanácsot publikálnak.