Bajban érkezik a segítség: a rengeteg szívszorító történet között lehetetlen rangsort állítani

Már kétmillióan látták A kívánság nevű videóblog legutóbbi akcióját a Facebookon, amelyben a 80 éves Marika nénit és unokáit meglepetésútra vitték a Balatonra, közben pedig önkéntesek segítségével felújították szerény házukat. A fiatalok magánkezdeményezése óriási figyelmet kapott, annak minden terhével és szépségével.
Még több segítség

Segítségből sosem elég: nem magánkezdeményezésként, hanem alapítványként hasonló munkát végez a Csodalámpa Alapítvány, amely célja évente 260-280 életveszélyesen beteg 3 és 18 év közötti, Magyarországon gyógykezelt gyerek egy-egy saját kívánságának teljesítése, támogatva ezzel a gyógyító munkát is és a rehabilitációt.

 Fél óra: ennyi időre volt szüksége Zaveczki Tibornak ahhoz, hogy intézzen egy limuzint, amellyel furikázhat egyet a barátaival Miskolc utcáin, miután azok heccelték: úgysem tudja elintézni ezt. Aztán rájött, hogy a meggyőzőkészségét akár jó célra is használhatná. Hobbi rádiós műsorvezetőként szervezett először jótékonysági akciókat, majd úgy érezte, jó lenne nemcsak karácsonykor, hanem az év bármely szakában, az ország bármely pontján segíteni azoknak, akiknek erre szüksége van. Így született meg néhány éve A kívánság nevű videóblog, amelyet 4 fiatal készít, és amelynek célja, hogy beteg vagy nehéz sorsú gyerekek kívánságait teljesítse – mindezt teljesen magánkezdeményezésként, munka mellett végzik.

 

A KÍVÁNSÁG 5. (extra) rész – A LEGNAGYOBB CSODA!

A KÍVÁNSÁG 5. (extra) rész Amiről most az EGÉSZ ORSZÁG beszél!‼ ❤ A LEGNAGYOBB CSODA! ❤ ��Minden megosztàs segít!�� Köszönet a SOL MEDIA-nak a gyönyörű…

 

 Titokban cseréltek ablakot

 Sok kívánságot teljesítettek már: eljuttattak például egy kislányt egy étterembe, aki még soha nem evett ilyen helyen. Szereztek kiskutyát egy izomsorvadásban szenvedő kisfiúnak, akinek egyik vágya az volt, hogy legyen egy hű társa, amikor majd tolószékbe kerül. A másik, hogy találkozhasson kedvenc együttesével, az AK26-tal – utóbbit is megszervezte A kívánság csapata. De Levit is – akinek sérült lábát tizenkétszer műtötték– elvitték repülni, sőt kedvenc focistájával, Gera Zolival is összehozták a találkozót az önkéntesek.

 – A párommal, Szűcs Viviennel mi intézzük az adminisztratív és szervezési feladatokat, mi válaszoljuk meg a rengeteg üzenetet, mi keressük fel a vállalkozásokat, ismert embereket, akik segíthetnek megvalósítani egy-egy kívánságot. Szükségünk volt még egy profi stábra, azaz fotósra, videósra, akik vissza tudják adni az öröm és a dráma pillanatait a nézőknek, így egészült ki a csapatunk Péter Sándorral és Makay Bettinával – mesélte a videóblog alapítója.

 Az igazán nagy sikert a legutóbbi projektjükről szóló videó aratta, amely bejárta a hazai közösségi médiát: két hét alatt több mint kétmillióan látták a beteg, 80 éves Marika néni és unokái történetét. A vilmányi asszony egyedül neveli két gyermeket. Egyikük, a 10 éves Tibike kívánsága annyi volt, hogy elmehessen egy állatkertbe vagy strandra. A kívánság csapata ezért nemcsak állatkertbe vitte a nagymamát és unokáit, hanem egészen a Balatonig utaztatták a kis családot fürdeni – a magyar tengert ugyanis még sosem látták korábban. A meglepetésnyaralás alatt önkéntesek és vállalkozók segítségével titokban felújították az asszony rossz állapotban lévő házát.

A meglepetésnyaralás alatt önkéntesek és vállalkozók segítségével titokban felújították Marika néniék rossz állapontban lévő házát. A kis családnak ezentúl nem kell azon aggódnia, mikor reped meg
A meglepetésnyaralás alatt önkéntesek és vállalkozók segítségével titokban felújították Marika néniék rossz állapotban lévő házát. A kis családnak ezentúl nem kell azon aggódnia, mikor reped meg a ház fala, vagy hogy befúj-e télen a szél télen az ablakon.

 – Amikor indult A kívánság, számítottunk arra, hogy lesznek negatív hozzászólások, mert azt láttuk, hogy a mai közösségi médiában akármilyen híreket is olvas az ember, nincsen olyan, hogy ez ne lenne. Megdöbbentő volt ezért, amikor azt láttuk, hogy csupa pozitív véleményt kaptunk a nézőktől, és ezeknek a nagy része nemcsak egy-egy szó volt, hanem több mondatban, olykor fél oldalon keresztül részletezve írták meg nekünk, hogy mennyire hálásak nekünk. Rengetegen megírták, hogy végigkönnyezték a történetről szóló videót. Bevalljuk őszintén, hogy mi is, hiszen nekünk az volt a legnagyobb öröm, amikor hazavittük a családot, és Marika néni átvehette az újonnan felújított kis házát. Nekünk ez a legnagyobb köszönet. Amikor látjuk, hogy volt értelme annak a többheti munkának, szervezésnek, ami olykor tényleg nagy-nagy fáradsággal jár, hiszen nem megy minden olyan könnyen, ahogyan azt a nézők látják a kisfilmekben. De nagyon sokat jelent nekünk, hogy ezeket a lelki fröccsöket megkapjuk a nézőktől – avatott be Zaveczki Tibor.

 Mikrobuszra gyűjtenek

 A megható pillanatokat bemutató videót rengetegen megosztották a Facebookon. A kívánság csapatára óriási figyelem irányul azóta.

– Sok felajánlás érkezett, például használt ruhák, bútorok, játékok stb., de az ország számos pontjáról érkezett szállásfelajánlás. Olyan fuvarozással foglalkozó vállalkozó is jelentkezett, aki segítene, ha nagyobb tárgyakat, például bútort kellene valahova elszállítanunk. De amiből még több érkezett, azok a kérések: egy hét alatt háromezer üzenetet kaptunk, és igyekszünk mindre válaszolni. Ez nem panasz, hiszen megtisztelő és jó érzés, hogy az emberek hisznek bennünk, és szeretik, amit csinálunk, de ez sok pluszfeladatot ró ránk – mondta az ötletgazda.

 –Rengeteg olyan család van, amelyik nagyon nehéz körülmények között él és átlagon aluli viszonyokkal küzd. Sokan azt várták, hogy ez egy amerikai házátalakító show lesz, és hogy mindenkinek fel fogjuk újítani a házát, vagy kialakítunk egy fürdőszobát – mert rengeteg helyen ez sincs. Olyan is van, hogy mindenféle konkrétum nélkül kérnek segítséget.

A 10 éves Tibike kívánsága annyi volt, hogy elmehessen egy állatkertbe vagy strandra. A kívánság csapata ezért nem csak állatkertbe vitte el a nagymamát és az unokát, hanem egészen a Balatonig utaztat
A 10 éves Tibike kívánsága annyi volt, hogy elmehessen egy állatkertbe vagy strandra. A kívánság csapata ezért nem csak állatkertbe vitte el a nagymamát és az unokát, hanem egészen a Balatonig utaztatták a kis családot fürdeni.

 – Sajnos ezekben nem tudunk segíteni, igyekszünk alapítványokhoz irányítani az embereket. Egyrészt nincsenek meg a forrásaink, hiszen ahogyan azt már említettem, A kívánság egy magánkezdeményezés, amelyre az átlagjövedelmünkből, szabadidőnkből áldozunk – én például a vendéglátásban vagyok alkalmazott. Ez az egyik akadálya annak, hogy nem tudunk még több kívánságot teljesíteni. Másrészt a funkciónk is eltér például egy Máltai Szeretetszolgálattól: mi tárgyak helyett sokkal inkább élményt igyekszünk adni a nehéz sorsú, beteg gyerekeknek – magyarázta a videóblog alapítója.

 A munkájukhoz egy mikrobuszra is szükségük lenne, hiszen nem férnek be egy ötszemélyes autóba a stábbal, a kiválasztott gyermekkel és a kísérőjével. Tiborék abban bíznak, hogy összejön annyi pénz a közeljövőben a nézők, támogatók jóvoltából, amiből beruházhatnak legalább egy használt járműre.

Gyógyító ereje van a boldogságnak

 A nehézségek ellenére a csapat már a következő kívánság teljesítésén gondolkodik. Nincs könnyű dolguk: rengeteg szívszorító történettel találkoznak, amelyek között szinte lehetetlen bármiféle rangsort felállítani.

– Van például olyan 7 éves kisfiú, aki leukémiával küzd, és csak a kedvenc focicsapatával szeretne találkozni, esetleg egy kezdőrúgást elvégezni, de írt nekünk egy 12 éves kislány is, aki azt mondta, hogy háromszor halt eddig meg. Kiderült, hogy ez igaz: tavaly olyan súlyos szívizomgyulladás alakult ki nála, hogy most az országban egyedüli gyerekként él műszívvel. Ő az egyik kedvenc énekesével szeretne találkozni. Persze az igazi vágya, hogy meggyógyuljon. Ezek a történetek megmutatják, hogy egy egészséges embernek mennyire más kívánsága, kérése lenne az életben, mint egy betegnek, akinek a legtöbb esetben tényleg csak annyi lenne az álma, hogy egészséges életet élhessen a korcsoportjához tartozó társaihoz hasonlóan. Vagy hogy egy nélkülöző gyereknek mennyit jelent egy olyan átlagosnak tűnő dolog, mint egyszer étterembe, moziba vagy állatkertbe menni – mondta Zaveczki Tibor.

 Az ötletgazda kihangsúlyozta: ők sokkal inkább egy gyermek kívánságához keresnek lehetőséget, partnert, aki segít a megvalósításban, mintsem fordítva.

 – Hisszük, hogy ezek az élmények valóban segítenek a gyerekeknek átvészelni ezeket az időszakokat. Volt is arra példa, hogy elmondta az egyik szülő: az orvosi vizsgálat során sokkal jobb eredmények születtek egy ilyen akció után, mint az átlag, szürke hétköznapokban, hiszen a gyereket olyan pozitív hatás érte, ami plusztöltést, reményt adott neki. Ez az, amiért ezt csináljuk – zárta az alapító.

Kérések retró módra

Diego Maradona, az idősebb George Bush, David Hasselhoff, John Travolta, a Duran Duran, Ricky Martin, Falco, Blümchen, a Scooter és C. C. Catch – csak néhány név azok közül, akik Dévényi Tibor legendássá vált, Három kívánság című műsorának vendégei voltak. A gyerekeknek szóló kívánságműsort több mint 15 évig – 1984 és 1999 között – sugározta a Magyar Televízió, 2000-ben pedig Európa legjobb gyermekműsorának választotta a BBC.