Életstílus

2015.02.16. 19:00

Biztonságért az utakon

Közlekedés - Vezetés közben rosszul lett – így kezdődik több közlekedési hír. Rendszeres egészségügyi vizsgálathoz kötik a jogosítvány érvényesítését hazánkban, mégis számos baleset történik egy-egy sofőr rossz fizikai vagy mentális állapota miatt. Egy új rendeletben enyhítenék a vizsgálatok gyakoriságát.

Kiss Tímea

Idős házaspár szenvedett balesetet a múlt héten az algyői hídon: a jeges úton a sofőr hirtelen fékezett, majd egy kamionba csapódott. Ennek a balesetnek halálos áldozata nem volt, ám február elején Debrecenben egy 87 éves sofőr két, közmunkát végző asszonyt ütött el. Egyiküket olyan erővel, hogy átrepült egy kerítésen, és a helyszínen meghalt.

A tervek szerint

Az új tervezet szerint a jövőben egészségi alkalmatlanságot kell megállapítani nemcsak akkor, ha a kérelmező alkoholfüggőségben szenved, “hanem akkor is, ha nem képes tartózkodni az egy-
idejű alkoholfogyasztástól és vezetéstől.
Hogy figyelmetlenség, lassú reakcióidő vagy más állt az esetek hátterében (január végén fának ütközött egy személyautó az M5-ös autópályán, a sofőr vezetés közben rosszul lett, halálát feltehetőleg nem a baleset okozta), nem tudhatjuk, de tény, hogy a sofőrök kora és egészségügyi állapota hat például figyelmükre. Csongrád megyében tavaly 22 közúti balesetet okozott a figyelmetlenség az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottság adatai szerint. Éppen ezért a jogosítványhoz orvosi igazolást is szükséges kérni, amelynek szabályozása most változhat.

Szigorú a szabályozás

A kormány honlapján olvasható új rendeletegyüttes szerint az eddigi szabályozás változhat – adta hírül az MTI. Az új szöveg értelmében az 50 év alattiaknak tíz évig, az 50. életévet betöltött, de a 60. életévet még be nem töltöttek esetében öt évig lenne érvényes az orvosi vizsgálat, míg a korábbi rendelkezés a 40. életévet vette alapul mindkét esetben.
Ez „enyhítést" jelentene ugyan, de a háziorvos szerint reális a változtatás.
– A környező országokban nem szabályozzák ilyen szigorúan a vizsgálatokat, ám a gépjárművezetésnek ellentmondó krónikus betegségeket nagyon komolyan veszik – utalt arra [namelink name="dr. Szemerédi István"], hogy bizonyos egészségügyi problémákkal, mint a cukorbetegség, korábbi infarktus, szívbetegség, epilepszia, pszichiátriai kezelés, mozgásszervi vagy érzékszervi károsodás esetén hazánkban is külön szakorvosi vélemény szükséges a jogosítvány meghosszabbításához.

Segít a család figyelme

Hazánkban a gépjármű-vezetési engedély érvényesítése háziorvosi feladat, ugyanis számos betegség veszélyes lehet magára a sofőrre és a környezetére is. – A vezető egy epilepsziás roham hatására beleszaladhat akár egy buszmegállóba is – magyarázta a háziorvos, aki hozzátette: a korral lassulhatnak a reflexek, ami növeli a balesetek kockázatát.

– Van olyan 85 éves betegem, aki futásban lehagyna egy ötvenest, és az agyát is tornáztatja rendszeresen. Ő például alkalmas a vezetésre, de egyénfüggő, hogy milyen valakinek a vitalitása, és hogy mennyire éber. Van, akitől el kell vennünk a jogosítványt: ilyenkor fontos az orvos és a család támogatása, hogy az idős ember ne süllyedjen depresszióba, ne érezze magát értéktelennek – hívta fel a figyelmet a háziorvos a törődés fontosságára.

Egyénfüggő, ki hány éves koráig alkalmas a vezetésre, de az orvosi vélemény mellett bölcsesség kérdése belátni, mikor kell letenni az autót. Illusztráció: Karnok Csaba

Egyénfüggő, ki hány éves koráig alkalmas a vezetésre, de az orvosi vélemény mellett bölcsesség kérdése belátni, mikor kell letenni az autót. Illusztráció: Karnok Csaba
Intő jelek

De két vizsgálat között a felelős gépjárművezető magán is észreveheti az intő jeleket.

– A látás és a reakciókészség romlása, az apróbb koccanások is intők lehetnek, amelyekre még azelőtt nem volt példa. Ha valaki későn fékez a piros lámpánál, vagy hajlamos elfelejteni, hová parkolt, akkor is érdemes a házi- vagy kezelőorvoshoz fordulni.

A baleset-megelőzési bizottság tavalyi adatai szerint a közúti balesetek túlnyomó részét, 61 százalékát a személygépkocsi-vezetők okozták, Csongrád megyében összesen 171-et. (Tegyük hozzá, hogy a közúti forgalmon belüli aránya is ennek a közlekedői csoportnak a legmagasabb.)

Csongrád megyében 2013 első negyedévében 114, illetve 2014 azonos időszakában 148, az egész évben 679, illetve 497 közúti baleset történt. Ebből halálos kimenetelű 4, illetve 13 volt, súlyos sérüléssel 42, illetve tavaly 49 járt.

A bizottság honlapján felhívta a figyelmet: bár a közúti közlekedési balesetek meghatározó része gondatlan magatartásra vezethető vissza, hozzátették, hogy a közúti közlekedés egyik legveszélyeztetettebb képviselői az idősek, ezért jobban kell vigyázniuk magukra, és nekünk is – mint más közlekedőknek – jobban kell figyelnünk rájuk.

Az ORFK tanácsai idős közlekedőknek

Az ORFK Országos Baleset-megelőzési Bizottsága a www.baleset-megelozes.eu internetes oldalon felhívja az idős járművezetők figyelmét arra, hogy mindig kipihenten, megfelelő mentális és fizikai állapotban üljenek a volán mögé. Lehetőleg tervezzék meg előre az útvonalat, felkészülve az esetleges kockázatokra. (Ma már léteznek olyan elektronikus alkalmazások, amelyek a legbiztonságosabb útvonalat kínálják fel.) Vezetés közben ne hallgassanak hangosan rádiót, kerüljék a lassú, monoton zenét, ne dohányozzanak vagy étkezzenek a gépkocsiban, ezzel csökkenthetik ugyanis a figyelmüket a vezetéstől elvonó hatásokat. Azt is írják, hogy ne vezessenek éjszaka vagy korlátozott látási, illetve kedvezőtlen útviszonyok esetén. Tartsanak nagyobb követési távolságot az előttük haladó jármű mögött még száraz burkolatú úttesten is. Használják gyakrabban a tömegközlekedési eszközöket, amelyek a 65 év felettiek részére térítésmentesek, és sok esetben nagyobb biztonságot nyújtanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!