segítség a bajban

2021.04.24. 18:48

Fiatalokat is várnak véradásra a következő hetekben

A 18 éven felüli fiatalokat is várják véradásra a következő hetekben – közölte a Magyar Vöröskereszt.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A koronavírus-járvány elleni korlátozások fokozatos enyhítésével párhuzamosan a Magyar Vöröskereszt is folytatja a kiszállásos véradások szervezését azokra a helyszínekre, amelyeken a járvány előtt is rendszeresen lehetett vért adni – írták.

Azt szeretnék elérni, hogy a következő hetekben minél többen adjanak vért, ezért

számítanak a fiatalokra is, akiket a középiskolák, egyetemek és főiskolák ideiglenes bezárása miatt az elmúlt időszakban nehezebben lehetett elérni

– jelezték.

Hangsúlyozták: a véradásra azokat is várják, akik megkapták a koronavírus elleni oltást, mivel az, aki panaszmentesen, akár már az oltás utáni napon is adhat vért. Akik átestek a fertőzésen, a teljes gyógyulás és tünetmentesség után 21 nap múlva adhatnak vért – tették hozzá.

Az egészséges nők egy évben négyszer, a férfiak ötször adhatnak vért – idézték fel.

A véradással kapcsolatos információk a www.messzirejuthat.hu és a www.ovsz.hu, az aktuális véradóhelyszínek és időpontok a www.voroskereszt.hu/veradas és a www.ovsz.hu/veradas oldalon találhatók.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!