hagyományteremtés

2021.06.12. 17:10

Hajós felvonulás a Dunakanyarban

Hagyományteremtő hajós felvonulás volt szombaton a Dunnakanyarban. A rendezvény előtt tartott sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt mondta, többtucatnyi hajó vonul végig a Dunán.

Szob, 2021. június 12. A Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány hagyományteremtõ hajós felvonulása a Duna Szob és Verõce közötti szakaszán 2021. június 12-én. MTI/Mónus Márton

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Rétvári Bence azt mondta, a Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány által szervezett rendezvényen egy hadihajó is részt vesz.

„Azért tudjuk ezt itt ma megtartani, mert Magyarországon az oltásoknak köszönhetően a járványhelyzet hamarabb ért véget, mint a legtöbb európai országban. Magyarországon gyorsabbak voltak az oltások, a gyorsabb oltások pedig hamarabbi nyitást, hamarabbi szabadságot jelentenek”

- emelte ki az államtitkár.

Szólt arról is,

a mostani eseményt a jövőben a dunakanyari szezon nyitó rendezvényének szánják, és a mostani időponthoz képest korábban szeretnék megtartani.

Közölte azt is, a Mahart dunakanyari hajójárataira tavaly 120 ezer ember váltott jegyet. Idén öt körjárattal és meghosszabbított menetrenddel várják az érdeklődőket.

Hozzátette, a Dunakanyarban akkor is sűrítették a járatokat, amikor Budapest „hiperpasszív” főpolgármestere „felszámolta” a Budapesti Közlekedési Központ hajójáratait.

Völner Pál fideszes országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondta: a Mahart nemcsak a budapesti hajózást mentette meg, de olyan akciói is vannak, mint például az egészségügyi dolgozókat célzó kedvezményes járatok.

„Azt gondolom, hogy ha az ilyen dolgokra koncentrálunk, akkor nem a hiperpasszivítás a jövő, hanem a cselekvő Magyarország”

- fogalmazott Völner Pál.

Spányik Gábor, a Mahart PassNave Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta, abban bíznak, hogy a Dunakanyar legalább olyan népszerű turisztikai célponttá válik, mint a Balaton.

Hozzátette, céljuk az, hogy megmutassák a körjáratokkal a Dunakanyarban található 72 település szépségét.

Borítókép: a Mahart, az Aktív Dunakanyar és a Dunakanyari Védegylet Alapítvány hagyományteremtő hajós felvonulása a Duna Szob és Verőce közötti szakaszán 2021. június 12-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!