Ők azok, akik a csikkeket is eldobálják, meg szétszórják a szemetet, és a szobrokra pisiltetik a kutyát – mert mi ilyeneket nem csinálunk. Ők tüntetik el a sütit a hűtőből, a sört a dobozból, a gyerek idegesítő hangot adó játékából az elemet.
A nagykörútról nyíló utcában, egy garázs tetején megtaláltuk a pihenőhelyüket is.
Két láthatatlan ember is kényelmesen elcseveghet ezen a szegedi garázstetőn. Lehet, hogy éppen ezt teszik. Fotó: Farkas Judit
Itt üldögélnek, ha épp nincs dolog. Más magyarázatot nem találtunk rá, hogy miért jó két kerti széket tenni a garázstetőre. Amit vagy jó erősre építettek, vagy a láthatatlan emberek könnyebbek, mint mi – de hát mi mindenhol látszunk, ahol nem kéne. Rajtuk azt se látják, mikor lógják el a munkát.
Árulkodó az is, hogy Dugonics András Etelkájában a mai Széchenyi térre teszi az író a hunok táborát. Gárdonyi Géza pedig A láthatatlan ember címmel írt regényt arról az időszakról – beleértve Attila temetését is. Attila sírját régóta keresik a megyében, Gárdonyi pedig három évig Szegeden újságíróskodott, még fogházba is került.
A kör bezárult, vagy nem – de a kérdés viszont megmaradt: akkor miért is vannak a székek a tetőn?
