kalandra fel!

2019.10.07. 12:30

Így foglaljuk le a gyereket, ha szakad az eső

Ahogy beköszönt az ősz, napról napra csökken a szabadban tölthető órák száma, ami enyhén szólva nincs jó hatással a gyermekekre.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tomsickova Tatyana

Valahogy muszáj lekötni őket, hogy ne a lakás bútorain ugrálva vezessék le fölös energiáikat – írja a csalad.hu.

Találjunk ki egy történetet, aztán játsszuk is el!

A gyermekek kortól függetlenül rajonganak a mesékért, főleg, ha azonosulhatnak a történettel. Ennek a legegyszerűbb módja, ha ők maguk a főszereplők. A mesét kitalálhatja a felnőtt, de közben nyugodtan alakíthatják a cselekményt a csemeték is. Mondják csak el, kivel találkoztak a kalandos út során, mit találtak, hogyan győzték le a sárkányt! Amikor kész vagyunk a történettel, készítsük el a szereposztást is, majd túrjuk fel a ruhásszekrényt, keressünk kellékeket, rendezzük át a nappalit a mesénk színhelyéhez. A földre kerülhetnek a párnák, amik kavicsokká változnak egy délután erejéig, hogy átkelhessenek a kis hősök a sebes folyón. Az asztal néhány méretes pléddel leterítve átalakulhat kincses barlanggá. Tökéletes egész délutános program, ami után persze nem maradhat el a közös pakolás sem.

Készítsünk együtt társasjátékot!

Ez az elfoglaltság azoknak igazán szórakoztató, akik szeretnek rajzolni. Közösen kitalálhatjuk a történetet a gyermek szintjének megfelelő szabályokkal. A játék helyszíne lehet az Óperenciás tenger, ami telis-tele van titokzatos élőlényekkel, na és persze elveszett kincsekkel. Ahhoz, hogy megtaláljuk őket, egy jó nagy adag szerencse, no és ügyesség is szükséges. A klasszikus lépegetős játéktáblát szakítsuk meg állomásokkal, ahová a kicsi rajzolhatja le, mi is fog történni, vagy melyik tengeri lényt kell kijátszanunk, legyőznünk a továbbhaladásért, esetleg extra lépésekért. Itt kitalálhatunk konkrét feladatokat vagy fejtörőket a játékosok számára a szórakoztatóbb játék érdekében. Önmagában a társasozás is remek elfoglaltság az egész család számára, de még élvezetesebb, ha mi magunk készítjük el.

Egy kis kotyvasztás

Minden kicsit le lehet kenyerezni egy kis gyurmázással vagy slime nyújtással, főleg, ha azokat ők maguk készíthetik el. A neten ma már rengeteg színes sógyurma és slime recept létezik. Szerezzük be a hozzávalókat – akár maga a bevásárlás is lehet a program része –, és indulhat a buli! A slime esetében nagy kérdés, mi másra lehet használni, mint nyújtani és nyomkorászni, igaz, ez rendkívül élvezetes és stresszgyilkos tevékenység, és nem csak a gyermekek szerint. A sógyurma esetében azonban csak a fantáziánk szabhat határt, mi mindent készítünk belőle: egész városokat, állatkertet, dinóparkot, űrállomást formázhatunk, és még csak gyurmás készlet sem szükséges hozzá. Az sem baj, ha rajtunk kívül más nem látja meg a gyurmamacskában a közkedvelt háziállatot, a szándék és az együtt alkotás öröme a fontos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!