pénz7

2021.02.28. 15:00

Így lehetnek pénzügyileg felkészültebbek a diákok

Márciustól ezer iskolában kezdik el tanítani a pénzügyi és vállalkozási ismereteket.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Március 1-5. között hetedik alkalommal rendezik meg a pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7-et. A széleskörű szakmai, kormányzati és civil összefogás eredményeként létrejött témahét ebben a tanévben a tudatos pénzkezelés a családban és az innovatív vállalkozás témaköreit járja körbe.

Több mint ezer iskolában, mintegy 155 ezer diák tanulhat a Pénziránytű Alapítvány által fejlesztett gyakorlatias, digitális eszközökkel is kiegészített tananyagokból.

A rendhagyó tanórák megtartásában idén is jelentős számú szakmai önkéntes támogatja az iskolákat.

Az idei témák a családi költségvetés és az innovatív vállalkozásfejlesztés alapjai lesznek.

A PÉNZ7 célja már hetedik éve, hogy fiatal kortól segítse a pénzügyek iránt érdeklődő diákokat ismereteik bővítésében, és felhívja a figyelmüket a mindennapi pénzügyi tudatosságra. Az iskolai keretek között zajló ismeretterjesztést digitális eszközökkel kiegészített komplett óratervek, tanári útmutató és segédanyagok támogatják.

A járványhelyzet következtében a fejlesztőknek fel kellett készülni arra is, hogy nem lehet személyes jelenléttel megtartani a gyakorlatias ismereteket közvetítő rendhagyó órákat.

A tanároknak e-learning portál, ingyenesen letölthető, modern mobilapplikáció, a fenntarthatóságot szem előtt tartó, egyben a tudatos gazdálkodásra ösztönző Zöldiránytű alkalmazás és ismeretterjesztő webinárium is a rendelkezésére áll.

Az intézmények tanrendjéhez igazodó témahét során az aktuális járványhelyzettől függően a diákok saját osztálytermeikben, de akár online tanórák keretében is élményszerű és játékos tananyagok segítségével sajátíthatják el a mindennapi pénzügyekhez és a vállalkozásokhoz kapcsolódó ismereteket és készségeket.

A PÉNZ7 eseményeit kísérőprogramok is színesítik.

A Budapesti Értéktőzsde és a Pénziránytű Alapítvány közös játéka, a BÉT Részvényfutam során a középiskolai diákok, tanáraik és szüleik tehetik próbára befektetési képességeiket.

A verseny keretében az indulók fejenként 2 millió forint virtuális tőke segítségével valós időben, valós árfolyamok mellett kereskedhetnek a BÉT-en elérhető termékekkel. A Részvényfutam mellett az általános iskolások a BankVelem PénzOkos Kupa, míg a középiskolások a BankCode, valamint a ZsetOn országos versenyek segítségével is mélyíthetik pénzügyi tudásukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!