Jakupcsek Gabriella: Nem programszervező, inkább hárító anyuka vagyok

– Valószínűleg már több tucat beszélgetés lezajlott Vágó István és ön között. Nehéz beszélgetőtárs?

– Az is nehéz interjúalany, aki nehezen beszél, de az is aki irányító. [namelink name="Vágó István"] pedig egész életében ahhoz szokott, hogy irányítson, tehát vele nem olyan egyszerű beszélgetni. Ő ugyanis monologizál. Közbe kell szólni a mondandójának, és megpróbálni átvenni az irányítást. Azt gondolom, hogy hozzám hasonlóan ő is azért jön el az operafesztiválra beszélgetni, mert kíváncsi, nyitott ember.

– Fel kell készülnie egy ilyen beszélgetésre?

– Egy kicsit igen, de nem Vágóból. Utánanézek, hogy a különböző műfajok iránt miképpen érdeklődik. Inkább csak azért olvasgatok zenét elemző anyagokat, hogy ráhangolódjak a feladatra. Az opera csak hívószó, de ilyenkor bármi szóba kerülhet.

– Olyannyira szereti a színházat, hogy egészen távoli országokba is képes elutazni az élményért.

– Európába előszeretettel járok színházba, Amerikába kevésbé – nem az én világom. Másfél hónappal ezelőtt ültem végig a vidéki színházak fesztiválját, amelyhez a Thália Színházban zsűritagnak kértek fel. Végignéztem az ország 14 színházából a különböző előadásokat. Nagyon tanulságos és megtisztelő élmény volt számomra. Nyolc napig napi két előadást láttam, úgyhogy most mondhatom: képben vagyok.

– Otthon milyen típusú zenéket hallgat?

– A jó zenét, a könnyűzenét nagyon szeretem. Rendkívül hangulatfüggő vagyok. Ha fáradtnak érzem magam vagy gondolkodni szeretnék, komolyzenét választok. A kislányommal, Emmával szintén komoly, meditatív és dallamos zenét hallgatok. Mert úgy hiszem, hogy nagyon fontos, hogy mit hall, és egyébként igénye is van a jó zenére. Ez a fiaimmal ugyanígy zajlott. Amikor például az autóban utaztunk klasszikus zenét tettem be nekik. A bulizás az egy más dolog...

– Tényleg bulizott a fiával, Marcellel a Balaton Soundon?

– Bulizós vagyok, nagyon szeretek kimozdulni. Az a jó ebben, hogy megismerhetem különbözőköröknek a bulizási szokásait. Az opera is egy zárt kör, és megint más emberekkel találkozom, amikor elmegyek a Szigetre, vagy mondjuk a Volt Fesztiválra. Ezek nagyon tanulságos „kirándulások", én mindegyikben jól tudom érezni magam. A tolakodó, hangos, agresszív zenét, amely mindenáron rám telepszik, azt nem szeretem.

– A nyáron volt alkalma több időt együtt tölteni négy éves kislányával: Zamárdiban nyaraltak, illetve közben Révfülöpről vezetett műsort a Magyar Televízió Balatoni nyár című műsorában.

– A nyáron másfél hónapig szünetelt a tévézés is, nekem ez hosszú idő. De az is biztos, hogy ezek az időszakok nagyon fontosak egy gyermek életében. Számunkra beülni a kocsiba, és elindulni a Balaton felé, azt jelenti, hogy valami más következik. 24 órában együtt tudunk lenni – ez nagyon jó. A legjobb dolog, hogy nincs dolgunk. Azt csináljuk, amihez mindenkinek kedve van, ez a szabadságot jelenti. Ebben benne van a semmittevés és a sok rajzolás is.

– Emma szeptemberben kezdte el az óvodát?

– Igen, de már járt előtte bölcsődébe is.

– Nehéz volt az elválás?

– Nem, mert igazából nem engedem el egyik gyerekemet sem – csak úgy tűnik. Nem egyik pillanatról a másikra döntünk, fokozatosan szokott a bölcsődéhez: egy héten egyszer-kétszer elvittem, pont azért, hogy ne legyen olyan érzése, mintha el kellene szakadnunk. Szüksége van a közösségre, hogy gyerekek között legyen, és így nem un meg engem sem.

– A fiai húsz évvel ezelőtt voltak ennyi idősek. Nagyon más lánygyereket nevelni, egyáltalán, a mai világban gyereket nevelni?

– Egészen más, minden szempontból. Másik világban vagyunk, másik nyelvet beszélünk. A klasszikus műveltséget természetesen meg kell adni a gyereknek, de egészen mások a tolerancia küszöbök. Annyi inger éri őket, húsz éve ezeknek fele sem volt. Mondjuk úgy, hogy nekem is futni kell vele egy kicsit, sokkal több programot igényel, mint annak idején a fiúk. Nagyon fontosak az összejárások, a hétvégék, a barátkozások, de szeretem, ha vannak olyan napjai is, amikor nem történik vele semmi. Fontosnak találom, hogy megtartsuk az arányokat: nem programszervező, inkább hárító anyuka vagyok. Annyira sok kihívás éri a mai gyerekeket a zsúroktól, a szervezett programokon át a televízióig, hogy besokallnak, felpörögnek. Nincs idejük rá, hogy megtörténjenek velük dolgok, ahhoz lyukakat kell teremteni. Küzdök.

– Bálint és Marcell már külön élnek. De felhívják mondjuk azért, hogyan kell tarhonyás krumplit főzni?

– Nincs olyan nap, hogy ne jöjjenek át reggel, este. Amikor eljöttem otthonról, akkor a tökfőzeléket otthagytam a Marcinak, amit majd átvisz a saját lakásába, és ott eszi meg. Tegnap este pedig Bálint születésnapját ünnepeltük, majd összecsomagoltam nekik az elemózsiát, és elmentek a „szabadságba". Fontos kapocs, hogy a húgukkal találkozzanak, imádják.

– Segítenek Emmára vigyázni?

– Bálintot néha meg szoktam kérni, hogy vigye el az óvodába, ez nekem nagy segítség. Marci pedig az „estés": ő szokott Emmára vigyázni, amikor mi színházba, koncertre vagy társaságba megyünk. Boldogan átjön este nyolckor, és azt hiszem, hogy kimerülésig focimeccset nézet a testvérével.