Életstílus

2015.06.01. 11:54

Korrekordot döntött a 92 éves Harriette Thompson - videó

Ő a legidősebb nő vasárnap óta, aki befejezett egy maratoni futóversenyt.

A 92 éves Harriette Thompson a legidősebb nő vasárnap óta, aki befejezett egy maratoni futóversenyt. A Charlotte-ban élő, rákból felépült hölgy 7:24:36 óra alatt ért célba a San Diegóban rendezett Rock 'n' Roll Marathonon.


Ez volt élete 16. Rock 'n' Roll Marathonja, s ahogy elárulta, a legnehezebb is.


"Mindig egyre nehezebb lesz, de az idei egy nagyon rossz év számomra" - mondta a 92 éves és 65 napos hölgy arra utalva, hogy a férje januárban hosszú betegség után elhunyt, majd kezelni kellett a lábát egy gyulladás miatt.


"Nagyon örülök, hogy ennek ellenére be tudtam fejezni a mai versenyt" - tette hozzá.


Korrekordot döntött a 92 éves maratonista San Diegóban


Az eddigi korrekordot a nőknél Gladys Burrill tartotta, aki 92 éves és 19 napos volt, amikor 2010-ben teljesítette a Honolulu Marathont.


Az egykori zongorista Thompson - aki korábban a világhírű Carnegie Hallban is játszott -, azt mondta: miközben fut, fejben régi, általa előadott darabokat játszik le. Már elmúlt hetvenéves, amikor egy jótékonysági felhívás hatására elkezdett maratonokat futni.


"Akkoriban néhány ember meghalt a családomban rákban, s azt gondoltam, teszek valamit, hogy pénzt gyűjtsünk a kutatásokra" - emlékezett. "Amikor elkezdtem, úgy terveztem, hogy csak legyaloglom a távot, de mivel mindenki futott, így elkezdtem én is velük futni."


Ahogy mondja, élvezi, hogy pénzt gyűjthet a rákkutatásra, és meggyőződése, hogy a versenyzés segít megőrizni az egészségét.


"Nem hiszem, hogy még ma is élnék, ha nem kezdem el ezt a futás dolgot" - fogalmazott Harriette Thompson, aki maga is rákbeteg volt, de felépült.

Címkék#maraton

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!